MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. április 19. - 1955. május 3.

1955. május 3.

az 1 évnél régebbi tagjelöltek ügyeinek rendezésére. A párt- végrehajtóbizottságok felszínes és erélyte­len intézkedéseinek következtében a párt összetételének alakulása terv­szerűtlen, túlteng benne az ösztönösség, a véletlen elem. Ez is az oka többek között annak, hogy 1954-ben a felvett tagjelöltek között csök­kent az üzemi munkások száma és aránya. 2. / A párttagság nevelésének fogyatékosságai is aka­dályozza a tag- és tagjelöltfelvétel eredményesebb munkáját. Az alap­szervezetek vezetőségei a mindennapi feladatok során num támaszkodnak a pártcsoportokra, a politikai és termelési feladatok eredményesebb végrehajtásában, nem látják jelentőségüket, emiatt nem fejlődnek meg­felelően, nem töltik be a párttagság kommunista nevelésének szerepét. Ennek következménye az általános politikai okok mellett a párttagság aktivitásának csökkenése is. A párttagság aktivitásának visszaesése következtében fokozódott az e­gyos kommunista pártmunkások túlterheltsége. Ez hozzájárult a pártmunka színvonalának csökkenéséhez, ugyanakkor taszító hatással volt a párton­kívüli dolgozók egy részére, akik nagy lekötöttséget látva nem töreked­tek bejutni a pártba. Az aktivitás gyengeségének egyik lényeges oka az is, hogy a pártmunka fogalmát as alapszervezeti vezetéségek sok esetben nem helyesen értel­mezik. Előfordult pl. hogy a tömegszervezetekben végzett munkát, vagy a termelésben elmaradott dolgozókkal való foglalkozást nem tekintik pártraunkának, a párttagságnak ilyen irányú egyszerű pártnegbizatást csak igen ritkán adnak. 3. / A tönegszervezotok párt irányi tá sárnak hiányosságai is visszahatnak a tag- - és tagjelöltfelvétel alakulására. A tönegszerve­zetekben dolgozó kommunisták nem kapnak pártnegbizatást a törne gszorve­zetek legjobb aktivistáinak tagjelöltté, illetve taggá nevelésére. A DISs bizottságokat nem száraoltatják be rendszeresen, hogy nily en ered­ménnyel élnek a Szervezeti Szabályzatban meghatározott ajánlási joguk­kal. Ebből adódik, hogy a tömegszervezetekben dolgozó konnunioták, a DISs bizottságok nem foglalkoznak legjobb aktíváik tagjelöltté, taggá nevelésével. 4. / A kerületi pártbizottságok párt és tömegszerve­zetek osztályainak helytelen munkastílusa - amely abban nyilvánul neg, hogy a termeléssel való foglalkozást külön válasszák a párt erősítésé­nek munkájától - hozzájárult a tag- és tagjelöltfelvétel elhanyagolá­sához.

Next

/
Thumbnails
Contents