MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. január 4. - 1955. január 13.

1955. január 4.

Gombé Pál: DÜH Gyűlöllek titeket féktelen és végtelen gyűlölettel! Gyűlölöm azt a rabszolga-vegetációt, amely most elönti hazám virányait és pöffeszkedik. Haza! Én tudom, mi a haza, énnekem volt hazam. Termékeny tündérország, tej jel-mézzel folyó mesebeli Kánaán. Volt földem, birto-kom, ahol emelt fővel járhattam, nem zavart sem állam, sem hivatal. Süvegelt a paraszt, engedelmesen hajlottak a leányderekak. Hazám volt a pipacsokat és búzavirágot ontó táj és hazám a Duna partján tündöklő történelmi Buda, a pesti Belváros. Hangulatos házak és meleg szalonok keosss asszonyok, tőrként villogó kristálypoharak, halk dzsesz és. Chopin-etüdők, a viselkodés kultúrájában Párizs és az urierő szabad tombolásában Berlin - ezt jelentette nekem a főváros. É8 ha a külvárosokban habzott is a szenny, mint centrifugális gépben, amely szélére vágja a salakot, nem-e éppen az tette nemessé a hazát, hogy az egész gépezet, az nekünk dolgozott, hogy a szemét maradt a peremén, és annak jutott az értékes, aki méltón tudta élvezni? Örök rendelés és bölcs rendelés, hogy fény nincs árnyék nélkül és a tisztaságot a mocsok emeli ki - mi csak büszkébben fénylettünk, féken tartva és leigázva a mocskot. • : Gyűlöllek benneteket tömegek, szabványarcok és nyomorék lelkek, akik elözönlöttetek az én hazámat, az én világomat. Micsoda gálád Herkules az, aki segitett nektek megforgatni és felforgatni a dolgok örök rendjét? Átkozott legyen a mi széthúzásunk és a ti összefogásotok, ennek a Herkulesnek sátáni tréf—áj a, átkozott az oroszok földje, ahonnan terjed ez a fekély! Istenverte a mi gyengeségünk, hogy nem tudtuk kimetszeni e sárteke testéről a vörös ragályt. Én ottjártam perzseltük tűzzel, vassal a földet és az embereket, és ha valaki előttem csecsszopót vágott a falhoz, csak dicsérni tudtam: eggyel kevesebb lesz a kommunista. Én ott jártam és velem ti is,még akkor gyeplőben tartva, engedelmes eszközeként az avatott kéznek. Uralkodni - ez éppoly kifinomult művészet, mint kaméát metszeni,vagy parforszvadászaton vörös frakkban vágtatni a felvert róka nyomán. Én érte-ttem és méltányoltam ezt a művészetet! Évezredek során, kevély és kemény nemzedékek örökségeként vált ösztönünkké és vérünkké az igában tartás mesteri módja. Vagy nem az volt-e, amikor az ellenségas lövészárkok előtt azt vizsgálgattam, hogy fényes-e köpenyeteken a gomb?