MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. október 21. - 1954. október 26.

1954. október 21.

togatottsága és műsorpolitikaija között ezek a számok nagy különbségek. 1938-ban az előbbi számmal szemben 7.7 millió volt a fővárosi mozik látogatója. A szinházak tátongtak az ürességtől, most pedig hetekre előre nem lehet jegyet kapni. A magyar kulturf orradalom győzelmes előre­haladást jelentik ezek a számok. A főváros lakosságának meg kell mondanunk a harmadik kérdésre is a feleletünket, amely igy hangzik: Hova megyünk? Megyünk megingathatatlanul dolgozó népünk jólétének felemelése, ádes hazánk felvirágzása, szeretett fővárosunk és lakossá­gának szebbé, boldogabbá tétele utján. Ez az ut a kormányprogrammból, nyilik számunkra. Eredményeink nagyok, de még többet akarunk. Többet mint tegnap, többet mint ma. Azt is tudjuk azonban, hogy ez csak kemény munkával, hősies erőfőszit ássel, fővárosunk minden állampolgára közös erőfeszitésével érhető el. Meg kell mondanunk őszintén, hogy vannak olyan problé­mák, amelyek felé nagyon lassan, elakadozva, döcögve megyünk, fes itt rögtön az u.n. ''legkényesebb kérdést", a lakáskérdést vetjük fel. A saját szemünkbe hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy ebben a kérdésben lényegesen haladtunk előre. Nemcsak az uj lakások építkezésében marad­tunk el, a lakosság növekvő szükségletei nögött, de a tatarozásokra, is. Ugy véljük, hogy ez az utóbbi talán még nagyobb hiba. Nem mentegethető hiba, mint az előbbi. Kétségtelen, hogy a lakásoknál fennáll Madách :, Az ember tragédiája !,-ának az a tétele: 51 több az eszkimó, mint a fóka. :} De azért épitünk szocialista társadalmat fóvárosunkban is éppúgy, mint az egész országban, hogy ezt a tétolt visszájára fordít­suk, vagyis azt, hogy legalábbis egyenlőre legyen annyi lakás, mint amennyi az igénylő. De választási programm nyilatkozatban sem tehetünk felelőtlen Ígéreteket. Nyíltan meg kell mondanunk tehát, hogy a lakás­kérdés torán valóban komoly nehézségeink vannak. És bármennyi uj lakást

Next

/
Thumbnails
Contents