MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. augusztus 17. - 1954. augusztus 24.
1954. augusztus 17.
1./ Jelentés a népnevelő mnka szervezeti kérdéseiről. Slőadói Lázár Ferenc elvtárs. Lázár Ferenc elvtársi Kiegészítést Az agitációs jelentéseknél általában nem szokás csupán szervezeti kérdéseket Írni, de mivel az utóbbi időben a pártszervezetek ezzel nem sokat törődtek, ezért szükségesnek tartottunk egy ilyen jelentést a Párt Végrehajtóbizottság elé terjeszteni. Másik oka. hogy sok uj ember van s területen, akik a régi határozatokat nem igen ismerik és mi erre és a fontossbb szervezeti kérdésdere irányítjuk a figyelmet, Egyik pontban felvetettük, hogy az Agit.Prop.Osztály nem hajtotta végre az alapvető határosatokat, ezzel azonban a többi osztályok felelősségét nem akarjuk elmosni. &z vonatkozik elsősorban a Párt és Tömegszervezetek Osztályé**. Többször vita folyt arról, hogy a pártcsoportbizalmi jobban támogassa a népnevelőket, azt a kérdést mi már régen visszük, de sehol som hajtják végre* Állást kellene foglalni abban, hogy a titkár tartsa-e a népnevelő értekezletet* Az a véleményem, hogy az alapszervezeti vezetőségek sokat fejlődtek, tehát ők is képesek a népneve lökkel foglalkozni annál is inkább, mert az alapszervezetek legfontosabb feladata a politikai tömegmunka, és ennek legfontosabb része aa agitáció* Vannak olyan pártszervezetek, ahol nem döntő, hogy a titkár tartsa a népnevelő értekezletet, de az üzemekben ehhez lehetőleg ragaszkodjunk. Komlós elvtársnő. V.ker. PVB. agit.felelős. A jelentés túlzottan pesszimista. A mi kerületünkbői kiindulva mem lehet egyöntetűen azt mondani, hogy 1953. február óta • visszafejlődés van, és az agitáció fejlődésében is hanyatlás állt be. A mi kerületünkben több pártbizottság tűzte napirendre az agitációs munkát, ezek igen hasznosak voltak és határozatot hoztak a hibák kijavítására • Az a tapasztalat, hogy főleg szervezeti kérdéseket tárgyaltak meg. Véleményem szerint van fejlődés azen a téren, főleg a februári határozat óta* Amikor a Budapesti Párt- Végrehajtóbizottság értékeli ezt a munkát, tanulmányozni kellett volna az összes kerüle... • . tekben as agitációt és ennek alapján kellene meghatározni a feladatokat. Bár agitációs területen sok a hiba, de nem volna helyes, ha ml az agitációs munka fejlődését nem vennénk észre és nem ebből indulnánk ki a további feladatok meghatározásánál* A jelentés hem tükrözi vissza teljes mértékben a budapesti népnevelömunka szervezeti felépítését. Nálunk a népnevelő hálózat jól ki van épitve, most már gyakori az olyan jelenség is, hogy a pártcsoportbizalai megbeszéli a népnevelővel a tapasztalatokat és többször előfordul, hogy pártcsoport értekezleten napirendre tűzik ezt a kérdést* Helyes lett volna megnézni, hogyan bonyolódik le a feladatok levitele a dolgozókig. A jelentésben amikor a problémákat röviden felvetik, nem foglalnak állást, hogy ml lenne a helyes szervezeti felépítés* Az utóbbi időben kevés foglalkozás volt a hivatali szervek munkájával*