MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. július 13. - 1954. július 27.

1954. július 13.

Sok problémát okozott á. NEP fogé inának ós a NEP két oldalá­nak tisztázása. A NEP fogalmával kapcsolatban kétféle álláspont ala­kultai propagandistáink'között. Az egyik álláspont szerint a NEP. -fo-galmába tartozik az átmeneti időszak egész gazdaságpolitikája, a másik szerint a szocialista és kapitalista szektor közötti kapcsola­tot jelenti a NEP. 1 Budapesti Párt-Végrehajtdbizottság az előbbi véle­ményt tartotta helyesnek. A NEP. két oldalának megértése sok nehézséget okozott. Többen csak azt látták, hogy a NEP bizonyos mértékig teret enged a kapitaliz­musnak,, s kevésbbé értették meg, hogy a NEP a szocialista-szektor, erő­sítését, a kapitalista elemek visszaszorítását is, jelenti. Az'ősz fo­lyamán kialakult paraszt és szabadpiacellenes .hangulatot igyekeztünk megszüntetni és sokoldalúan magyaráztuk a szabadpiac jelentőségét .j\z átmenet idején, ugyanakkor nem hangsúlyoztuk eléggé az állam piac- M szabályozó szerepét ős annak feltételeit. A NEP tanulmányozása során merült fel, ami évek óta vissza­térő probléma, hogy melyek az-alapvető osztályok és hogyan alakulnak hazánkban az osztályviszonyok. Propagandistáinknak megmagyaráztuk, • hogy két alapvető osztály van: a munkásosztály és a dolgozó paraszt­ság, mert rajtuk nyugszik a társadalom termelése, mert termelésük és . politikai aktivitásuk nélkül nem állhat fenn a társadalom és az állam­hatalom. Különösen nehéz volt megértetni,.hogy miért az egész dolgozó parasztság alapvető osztály; nem értették, hogy a termelőszövetkezeti . parasztság része az alapvető osztálynak ós ugyanakkor ogy uj szocialis­ta osztály fejlődését is jelenti. Nem tisztázódott egyértelműen, hogy ^ hazánkban milyen osztályok vannak. Az osztályokkal kapcsolatos bizony­talanságot az okozza, még pártfunkcionáriusainknál is,.hogy nem is­merik ez osztályokról szóló marxista-leninista tanítást, nem ismerik a megváltozott viszonyokat, igy nem tudják azt a mi viszonyainkra al­kalmazni. E tanítás hiányos ismerete akadályozza á munkásosztály és egyéb osztályok, rétegek közötti politikai munka fejlődését is. Párt-propagandánk jelentős eredményt ért cl fiz uj szakasz • elvi kérdéscinek megmagyarázása terén. Tapasztalatunk szerint minden­ütt megértették, hogy az uj szakasz lényege: a szocializmus építésének olyan iránya, amely biztosit ja. az életszínvonal gyorsabb emelkedését, a dolgozókról való fokozottabb gondoskodást, vagyis a szocializmus . gazdasági alaptörvényének következetesebb érvényesülését. Ennek ess­közeként kihangsúlyoztuk a mezőgazdaság fejlesztését, az ipar és me­zőgazda ságjvalamint az iparon belüli aránytalanságok megszüntetését.

Next

/
Thumbnails
Contents