MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. július 13. - 1954. július 27.

1954. július 13.

a./ Szóbeli tájékoztató az árvízről. Pongrácz Kálmán elvtára: Az elvtársak tudják, hogy rengeteg csapadék hullott le. ehhez hozzájárult az Alpesekbol jövő - 1 1/2 méteres ho okozta * vízmennyiség, Ausztriában elég nagy árviz pusz­tít, Kekünk is mindent meg kell tennünk, hogy el tudjuk hárítani a veszélyt. Ennek érdekében volt mar egy érte­kezlet a Eendőrség, Honvédség. (Tűzoltóság, Vízgazdálkodá­si Hivatal, Tudományos Akadémia és a Tanács részvételével,, itt a Párt- Végrehajtóbizottságon, A ma déí-i jelentós ér­telmében a Duna vízállása 6 méter 33 cm, A tetőzést csü­törtökre várjuk, kb. 7.6o cm-el. Bécsnél a Duna 8.14 cm. Heinburgnál a Duna kilépett medréből, fialunk is már az alsórakpartot elérte a viz. Veszélyeztetett terület a XXII. kerület, ahonnan már kiköltöztettük a lakosságot. Egy is­kolában lettek addig elhelyezve, A Váci útnál várható még, hogy kiont a Duna, Ott folyik egy belügyi építkezés ós meg­beszéltük a Belügyminisztériummal, hogy segítenek az utat elzárni. Ha szükséges kellő mennyiségű Dömperrel zárjuk el az utat. Meg kell akadályozni, hogy ott az országutat el­öntse a viz. mert akkor a közlekedés megakad. Mindent el fogunk követni, hogy ez ne következzen be. A Római parton már kilépett medréből a Duna. A Tungsram üdülőben már 2o méterre bent van a viz, a csónakházak egy­része már viz alatt van. A rendőrség állandóan készenlétben van. A katonaság és az ÁVH. a Duna két partján éjjel nappal szolgálatot tart. Mindent elkövetünk, hogy ne érjen bennünket meglepetés. Szűc3 Lajos elvtárs: A szakértők 7«5o cm-t maximumot jósolnak. Ha igy lesz, ak­kor nem lesz különösebb baj. Ez alatta marad mélyen annak, amit a mi gátrendszerünk kibir. A probléma ott van, hogy még óriási víztömeg van Nyugat­német országban és Ausztriában. Hogy mennyi azt nem tudom, de sok függ attól, hogy milyen ütembe fog ez lejönni. A Váczi-ut valóban veszélyeztetve van. Ha betör az ország­útra, akkor a forgalmat megakadályozza. Eddig volt egy kitérő, ahol lehetett közlekedni, de most ott folyik a belügyi építkezés, ugy hogy amennyiben az országút viz alatt lesz, nem lesz összeköttetésünk a környező vidék­kel. Nekünk azt kell figyelemmel kisérni, hogy a Vízállás ma­gasaága nem haladja-e tul a 7*3o-es szintet. Ha ennél magasabb lenne, akkor komoly intézkedésekre van szűkség. Kovács István elvtárs: összehívtuk a kerületi titkárokat, tanács elnököket és az illetékes szakembereket és megállapodtunk egy sor intézkedésben. Megmondom - anélkül, hogy a legcsekélyebb pánikot kelteném - a helyzet egyáltalán nem megnyugtató. Kemény intézkedésekre van szükség ott, ahol veszély vár­ható. Attól nem kell félnünk, hogy a városba bejön, de nem szabad engednünk, hogy a város kapcsolata a külvi­lággal megszakadjon. Két ilyen hely van, ahol ez a ve­szély fennáll: az egyik a Véczi, a másik az Esztergomi OrSZágUt. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents