MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. július 6.
1954. július 6.
6. oldal l-es ponthozt A gondolat helyett a politikai ideológiai munkát kell a központba tenni, de az azt követő felsorolás szervezeti kérdésekkel foglalkozik* Nem tudom* hogy ez megoldja-e. Tan a PVB-nak egy határozata, mely beszel arról is, hogy a tömegek a párttagság nagy része nem Ismeri a párt mezőgazdasági határozatát és azt, hogy miért van szükség a mezőgazdaság fejlesztésére* Itt azt kellett volna előtérbe hozni, hogy mindenki egy nyelven beszéljen és gondolkodjon, hogy mindenki megértse és helyeselje a mezőgazdaság fejlesztését* 7* oldalon a e* pont a Kongresszusi versennyel foglalkozik és azzal, hogy most már lehetségessé válik a tervezés helyesebb megoldása* EZ a Kongresszus előtt is lehetséges volt, de nem csinálták és a Kongresszus után is előfordulhatnak hibák. Kifogásolom azonban azt a megállapítást, hogy a termelés sokoldalú pártellenőrzésének kifejlesztésével valóra váltjuk a magasabb színvonalú gazdasági vezetés megoldását, fia csak segíteni tudjuk ezt, de nem vehetjük magunkra azt* ha az Országos Tervhivatal súlyos hibákat követ el* felvetném, hogy nálunk mindig volt tartózkodás attól, hogy országos jellegű pártszervek hibáiról információt, tájékoztatást adjunk* Ezzel szakítani kell és szükségesnek tartom, hogy az észlelt hibát minden esetben jelentál k* 8. oldal 2-es pontt Vitassa meg a PVB. a jellemző kérdéseket, amelyekkel a taggyűléseken foglalkoznak. Helyes a gondolat, de hiányzik, hogyan folyjék le* Utalni kell arra, hogy a PVB* főzetőinek időt kell szakítani arra, hogy egyszerű munkásokkal beszéljenek* A fordulat éve előtt ez eléggé napirenden volt* A K.V* behívott egyszer 12 embert és elbeszélgetett velük* Pontos lenne az is, hogy a vezetők taggyűléseken vegyenek részt* foglalkozni kell azzal is, hogy küzdjünk a szépített jelentések ellen* A gondolat helyes, ds ezt még ki kell dolgozni Hiányosság, hogy nincs semmi konkrét javaslat a hatalmas apparátus csökkentésére, pedig erre szükség lenne, mert a bürokratizmus egyik kútforrása a nagy létszám* Kisebb apparátus fejlettebb munkatársakkal megkönnyíti a vezetőknek a dolgozókkal való érintkezését* sincs szó arr 6 l sem, hogy a PB* vezetői gyűléseket tartsanak politikai kérdésekről. A fordulat éve előtt a párt vezetői bizonyos alkalmakkor a dolgozókkal gyűlést tartottak. Helyes volt ez és erre vissza kellene térni, hogy időnként a párt vezető: szóljanak a dolgozókhoz* így megtanítjuk a funkcionáriusokat arra, hogy ne csak irodai emberek legyenek, hanem szónokok is* Érveket adjanak bizonyos politikai kérdésekben és közvetlen kontaktusba hozzák a vezetőkkel a munkásokat* Ennek számos jő oldala van és ezt időben fel kell vetni. Sem veti fel az anyag a népnevelők szerepét és hibáit. Ki egy kicsit megtévedtünk a népnevelő gárda erejét és befolyását illetően. Azt hisszük, hogy komoly erőt jelent, de ez nem igy van. A káder-csoportot nem helyeseim, inkább arra van szükség, hogy a PTO és az egész apparátus, PB. törődjön az emberekkel* Arra hogy időnként összevessék a tapasztalatokat 3-4 ember nem alkalmas*