MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. május 11.

1954. május 11.

nak, a burzsoázia által bemocskolt vagy elrejtett emlékét, S ezzel helyreállítja a történelmi igazságot. Azonban joggal elmondhatjuk, hogy a világtörténelem legnagyobb alakjait a munkásosztály forradal­mi harcai adták az emberiségnek. A munkásosztály élenjáró harcosai mindenekelőtt azért emelkednek messze minden más történelmi személyi­ség fölé, mert maga az ügy, amit szolgálnak a legnagyobb. Azonban a nemzetközi munkásmozgalom legnagyobb vezetői Marx-Engels-Lenin és Sztá­lin emellett zseniális egyéni képességekkel is rendelkeztek. Az, hogy ennyire nagyszerű egyéni képességekkel rendelkeztek a történelmi fej­lődés szempontjából természetesen véletlen. Olyan szerencsés véletlen, ^ mely jelentősen megkönyitette, meggyorsította a világtörténelem leg- i nagyobb, legmélyebb mozgalmának az útját, elkerülhetővé tette a fölös­leges veszteségeket, kerülőutakat, milliók életét óvta meg, százmilli­ók számára hozta közelebb a boldog jövőt. Marx-Engels-Lenin-Sztálin nagysága abban van, hogy eggyéforrott bennük a zseniális tudós, a lánglelkü forradalmár, a dolgozó nép boldoguláséért minden áldozatra kész igazi humanista, és a munkásosztállyal a néppel, a legszorosabban egybekováosolódótt egyszerű, szerény munkása a jövőnek. A marxizmus ^ klasszikusainak ezt a szerepét mindegyiküknél munkájuk, müveik, konk­nét ismertetésein keresztül kell megmutatni. Az elmúlt években nem for­dítottunk elég figyelmet Marx és Engels kimeríthetetlen gazdagsága müveinek megismerésére, Sztálin elvtárs tanításainak ismertetésekor pedig gyakran kizárólag neki tulajdonítottuk olyan alapvető kérdések tudományos kidolgozását is, melyeket már Lenin elvtárs a proletárforra­dalom legnagyobb stratégája ^.legalább is alapjaiban-kidolgozott. En­nek nem utolsósorban az volt az oka, hogy Lenin történelmi jelentőségű müveit sem tanulmányoztuk eléggé. A legfontosabb feladat most az, hogy minnél jobban megismerjük klasszikusaink leggyőzhetétlen tanításait és ezen keresztül ismerkedhetünk meg leginkább azzal a felbecsülhetetlen sajátos szereppe1, melyet Marx-Engels-Lenin és Sztálin betöltöttek.

Next

/
Thumbnails
Contents