MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. május 11.

1954. május 11.

Mindezeknek a problémáknak, nézeteknek a leg­nagyobb többségét mi meg tudtuk volna magya­rázni, na a határozat feldolgozását rögtön megkezdtük volna* Egyetértek Köböl elvtárssal. Ennek a határozat­nak az a lényege, hogy olyan ideológiai poli­tikai kérdésekre adjon választ, amelyek ma a dolgozók körében felvetődnek. Azt a hiányt, amit a határozat feldolgozásánál elkövettünk, pótolnunk kell, és ez a határozat legfontosabb része. Mi ezt az anyagban igyekeztünk nagyvo­nauluan meghatározni, azonban részletesebben kellett volna kifejteni ezeket a gondolatokat. Son György elvtárst Az előterjesztett javaslattal egyetértek, kie­gészítve azokkal a dolgokkal, amiket Farkas elvtárs mondott. Azt hiszem bizonyos vonatko­zásban az anyag hiányos, mert kicsit csak a funkcionáriusok problémáiból indul ki. Termé­szetesen nagyon helyes az, hogy ha megmutatjuk hogy a mezőgazdasági határozat végrehajtása a proletariátus diktatúráját erősiti. Ahhoz azonban, hogy a mezőgazdasági határozatot a széles tömegekkel végrehajtsuk, véleményem szerint nemcsak ezeket a dolgokat kell hangsú­lyozni. Azt hiszem ki kellene indulni abból, hogy ami a legszélesebb rétegeket érdekli, az életszínvonalból. Milyen hiányosság volt az é­let színvonal emelésében? Megszülettek ezek a határozatok, melyeknek legfőbb célja az élet­színvonal emelése. Ezt meg kellene magyarázni, Toltak bírálatok és panaszok és vannak ma is. Kap mint nap halljuk pl. azt, hogy miért nincs hus? Hiányosnak tartom a jelentést azért, mert ilyen kérdésekre nem tért ki. Feltétlenül össze kell kötni a mezőgazdasági határozat végrehaj­tásának problémáját az életszínvonallal, mind a propagandamunkában, mind az agitác lóban. Ez komoly hajtóerő lenne a határozat végrehajtásá­ban. Ezt javasolom kiegészítésként. Jagasolom, hogy a sajtó, az agitáció többet fog­lalkozzon azzal, hogyan áll a mezőgazdaság. Er­ről nem sokat tudnak a budapesti munkások, ez pedig szükséges. Kern azt mondom, hogy agronomu­sok tartsanak előadásokat, de sokkal szélesebb körben lehet ismertetni a mezőgazdaság eredményei Most magam is nagy érdeklődéssel hallgattam ? hogy a mezőgazdasági tsz-ek üveget kaptak amelegagyak­nák. Arra gondoltam mennyi uj palántát jelent majd ez. Ea a mezőgazdasági határozat végrehaj­tásának feladatairól beszélünk, szükséges, hogy beszéljünk a mezőgazdaság állásáról* Ez lelkesí­teni fogja a munkasokat. Hiba az, hogy mi mozgósítunk vidékre dolgozókat, azonban nem nézzük meg, hogy ha lemegy egy dol­gozó milyen körülmények vannak biztosítva szá­mára. Van-e lakása, stb. Azt hiszem nem elég eb­ben a munkában csak azt nézni, hogy mit jelent az államnak ez, hanem azt is nézni kell, hogy mit jelent az embereknek. Meg kell teremteni

Next

/
Thumbnails
Contents