MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. április 15.
1954. április 15.
./ Különfélék. a. / Javaslat a régi párttagok megbecsülésének előmozdításáról. A Pártbizottság a javaslatot elfogadta azzal, hogy a bevezetőbe meg kell mondani, ami az utóbbi nőnapokban ebben a kérdésben ti tént.- számos helyes kezdeményezés történt: a budapesti pártszc vezetek bevonásukkal előadást tartották, a munkásmozgalmi kiállításon szerepelt a képük, nagyobb ünnepségekre meghivőt kaptái közülük számosan résztvesznek a kerületekben munkásmozgalmi k^ dések kidolgozásában. - A Pártbizottság a kezdeményezéseket he l y esli és a tennivalók közé be kell venni, hogy a jövőben még jobban vonják be Őket pör tmunkába. Legyenek a röpgyü lések előadói, mondják el a Május 1. tapasztalatait. A Pártbizottság megállapítja, hogy a kerületi pártbizottságok, üzemi, hivatali pártbizottságok nem helyesen reagáltak a Budapesti Pártbizottság felhívására. Bizonyltja ezt, hogy a küldöttek közé nem javasoltak idős, tapasztalt párttagokat. [Az első bekezdésben túlzott az a megfogalmazás, hogy :"megbélye ső jelzőként használtuk a "tizenkilencesek" kifejezést, néhány óta pedig sok elvtárs szemében az illegális múlt "gyanús körülményjenek" számit" Ez valóban több helyen megtörtént, de nem általánosságban, nem többségében. A fogalmazást enyhíteni kell. A javaslat 1/1. pontja helyes, kiegészítésül még azt kell belevenni, hogy a III. Kongresszus után is folyamatosan terjesszük őket fel kitüntetésre. A 2,3,4 pontokba azt bele kell venni, hogy "régi harcos tagjai" A II. pontban fel kell vetni a lakás problémáikat is és a szőve az összes pontoknál azt, hogy "aki rászorul". II/2 pontban fel kell vetni üdülő kérdését is. A III. pontot módosítani kell, ügyükkel a Központi Vezetőség, Budapesti Pártbizottság valamelyik osztálya foglalkozzék, lehet javasolni, hogy a Pártbizottság egyik titkára. B/l-es pontnál április 4-et törölni kell, május 1-et meghagyni. A Politikai Bizottság elé menő javaslatban fel kell vetni,hogy a határozatot hozzák nyilvánosságra a Pártépitéeben, ez Így kötelező erővel bírna és egy régi adósságot lehetne ezekkel az el társakkal szemben törleszteni. b. / Fegyelmi ügyek. V 1 g h Mihály ügyében a BPB. a XI. ker. PB. kizárási határozatát megváltoztatta és megrovással visszavette a pártba* M i h a 1 i k Istvánná ügyében a BPB. a X. ker. PB. kizárási határozatát megváltoztatta és dorgálással visszavette a pártba. Varga Lajos ügyiben a BPB. nem döntött, ügyét napi rendről levette, alaposabb megindoklássál újra be kell terjeszteni. Béres B. Gábor ügyében a BPB. a III. ker. PB. kizárási határozatát megerősítette. dr. Kercz Miksa ügyé ben a BPB. a XIX. ker. PB. kizárási határozatát megváltoztatta és dorgálással visszavette a pártba. Sajbán Pál ügyében a BPB. a XX. ker. PB. kizárási ha tározatát megváltoztatta és sfigoru megrovással visszavette a pártba.