MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. április 15.

1954. április 15.

Javasolom, hogy az anyagban vessünk fel né­hány olyan kérdést, ami a pártszervezetekben problémát jelent. Kell-e a pártalapszerveze­tekben pártaktiva?Veleményem szerint nem'kall Az uj Szervezeti Szabályzat pontja ebben a kenésben világos és helyes, de azt meg is kell magyarázni. A pártalapszervezetekben olyan értelmű, pártaktivák tartása, mint ami a kerületi és üzemi pártbizottságokban van, nem szükséges. Javasolom, hogy magyarázza meg azt is, hogy a pártalapszervezetnek mun­káját felsőbb párthatározatok alapján kell végezni. Be kellen© mutatni, hogy egy üzemi pártalapszervezet vezetőségének hogyan kell hozzáfogni az ilyen határozat feldolgozásáé­hoz, attól kezdve, hogy tudomást szerez róla a sajtó utján. Javasolom, hogy ebben az anyagban fejtsük ki a pártilapszervezetek nevelő jellegét. Erre különösen nagy lehetőség van a taggyűlések­ről szóló résznél. Ki kellene fejteni, hogy a pártalapszervezetek fontos feladata a párt­tagok, a kommunisták nevelése. Az anyagban tárgyaltak ebből a szempontból kicsit egyol­dalúak. Tegyük konkrétabbá az anyagot annál a rész­nél, ahol a párttitkár és vezetőségi tagok közötti munkamegosztásról van szó. E körül rengeteg zavar van a pártszervezetekben. Bár erről lesz külön előadás, de példán keresztül meg lehet mutatni, hogy mit jelent a munka­megosztás. Konkrétabban kell bemutatni annál is inkább, mert régebben pártszervezeteinkben ez a munka helytelen irányba csúszott. Nagyon egyoldalúan tettük felelőssé mindenkért a titkárt. Szintén konkrétan foglalkozzunk a pártvezető­ség munkájával, azzal a témával, hogy mit tár­gyaljon meg a pártvezetéség. Nem gondolok ar­ra, hogy sablont adjunk ki, hogy mit tárgyal­jon meg, de néhány módszernek, témának a fel­vetését helyes lenne megadni. Különösen ki kell térni arra, hogy az alapszervezet veze­tőségi ülésén rendszeresen foglalkozni kell politikai kérdésekkel. Tárgyalni kellene az anyagban azokat az általánosan meglévő hibá­kat, amelyek jellemzik a pártszervezetek ve­zetőségének munkáját. Ilyen pl. az, hogy van­nak olyan vezetőségi ülések - elég sok - a­hol az ülés abból áll, hogy a titkár elmond­ja azokat a szempontokat, amelyeket a titká­ri értekezleten megkapott. Érdemleges hatá­rozatokat nem hoznak. Javasolom, hogy mond­juk ki ebben az anyagban azt, hogy a párt­vezetőség munkája alá van rendelve a taggyű­lésnek, a pártalapszervezet felsőbb fóruma a taggyűlés. Ez a Szervezeti Szabályzatban benne van. az elvtársakkal m«a kell értetni.

Next

/
Thumbnails
Contents