MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. április 1.

1954. április 1.

a mezőgazdaság fellendítéséért, nagy nemzeti feladatuk sikeres elvégzéséért. Munkájukhoz innen kívánunk sok sikert, a Pártér­tekezlet küldöttei nevében. Politikai nevelőmunkánk hatására értették meg dolgozóink a nehézipar jelentőségét, ennek követ­keztében fejlődik a munkához való uj viszonyuk, hazaszerete­tük, nemzeti büszkeségük. Mindez elsősorban annak a 65-68.ooo népnevelőnknek és a kialakult népnevelő törzsgárdának köszön­hető, akik derekasan vették ki részüket e politikai csatákból. Erre az aktivára támaszkodva tudtuk általában megértetni jú­nius után a párt uj politikájának legfontosabb kérdéseit, minde­nekelőtt azt, hogy az emberről való gondoskodás került politi­kánk homlokterébe, s hogy a jólét alapja a tervteljesités, a takarékosság, az önköltség csökkentés, a jó minőség. Az utóbbi hónapokban rendszeresen tá­jékoztatjuk a kerületi pártbizottságok titkárait a Központi Vezetőség, vagy a kormány fontosabb döntéseiről, ami határozott­ságot, előrelátást, tervszerűséget biztosit a kerületi pártbi­zottságok számára. a A Budapesti Pártbizottság június óta több erőfeszítést tett, hogy segitse párt és tömegszervezetek politikai munkáját, hogy emelje a politikai munka szinvonalat. Kidolgozta a III.Kongresszust előkeszitő agitációs és propagan­da munka érveit, feladatait és módszereit, továbbá a tömegek által közvetlenül felvetett /viz, gáz, tüzelő, áram stb./ kér­désékre adandó helyes válaszokat, a Városi Tanács 1954.-es jóváhagyott terve alapján. A Budapesti Bártbizottság többször megvitatott elméleti kérdéseket, melyek segitették a párt uj

Next

/
Thumbnails
Contents