MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. április 1.
1954. április 1.
A Központi Vezetőség júniusi határozata után néhány kezdeti lépést tettünk hibáink felszámolásáért. Jó hatást váltott ki a kulturális területen dolgozó pártaktiváink részére szervezett ankétunk, valamint az, hogy felülvizsgáltuk a művész párt és tömegszervezeteink munkáját. Az elmúlt- hónapokban egyre jobbon előtérbe került a pártmunkában a kulturális igények kielégítésére irányuló törekvés. A kerületi pártbizottságok is sorra megvizsgálják c kulturális és művész szervezetek és intézmények munkáját, /pl. VI.kerületi Pártbizottság./ Ezen az uton kell haladnunk tovább, csak sokkal bátrabban és határozottabban, , Komoly hibát követett el a Budapesti Választmány és Pártbizottság, hogy eddig nem irányította ás nem ellenőrizte a művész párt és tömegszervezetek munkáját. Ennek hiányában e szervezetek nem is adhattak olyan politikai-ideológiai segítséget művészetünk fejlődéséhez, amilyenre szükség lett volna. Többek között ez az egyik oka annak, hogy a művészeti szervezetekben nem fejlődött megfelelően a bírálat és az önbirálát. Művész pártszervezeteinket ezért nem mindenütt értékelik jelentőségüknek megfelelően művészeink, bár a művész párttitkárok száma és a példamutatóan dolgozó kommunista művészek száma nőtt az utóbbi években. Több művész szövetségünk pártszervezete /pl, az írószövetségben, vagy a Zeneművész Szövetségben / átvették e szövetségek tényleges vezebasát. A pártszervezetek június után nem tudtak helyes politikai ás elméleti válaszokat adni a művészek által felvetett kérdésekre. Pedig általános jelenség volt, hogy a művészek zöme a kormány programmját visszavonulásnak tartotta, ás arról beszélt, hogy ezután ideológiai politikai engedménye. / .