MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. június 9. - 1953. június 30.
1953. június 16.
azonban nem tudta biztosítani, hogy a választások alatt a kádermunka és a tagjelöltfelvételi munka terén jelentés változást érjen el. II. A Fővárosi és a kerületi tanácsok a választási munkát a Budapesti Pártbizottság és a Belügyminisztérium munkaterve alapján végezték. Ta nácsaink az első időben megálltak helyüket, a rájuk bizott feladatokat többségében határidőre elvégezték, azonban az utolsó napokban a késői és ellentétes intézkedések, valamint az ellenőrzés hiánya miatt munkájuk tervszerűtlen és kapkodó lett. Ideiglenes és végleges névjegyzékek összeállítását, a szavazóhelyiségek kijelölését, falragaszok kifüggesztését, nyomtatványok kiosztását határidőre végrehajtották. Hiba volt, hogy a névjegyzékbe nem vettek fel minden arra illetékes állampolgárt, ugyanakkor többet a kizáró okok mellett is bent hagytak. Nem ellenőrizték és nem hívták fel a figyelmét az üzemeknek, hogy a vidéken lakók és Budapesten tartózkodók, valamint a korházban fekvő betegek kértek-e névjegyzék-kivonatot. így sok becsületes dolgosé nem, vagy csak utolsó nap külön utasításra kapta meg a névjegyzék kivonatát. A külön utasítás végrehajtása során több arra nem illetékes is hozzájutott névjegyzék kivonathoz. A helyiségek kijelölését és azok helyreállítását és dekorálását az utolsó hétig csak a jelentések alapján ellenőrizték. A jelentések több esetben félrevezetők voltak. Pl. a XII.ker.-ben megállapították a jelentéssel ellentétben, hogy 14 helyiség nem megfelelő. A helyiségek kijelölése helyenként gondatlan volt. Pl. házkezelőségek kis helyiségeit vették igénybe. A kerületi tanácsok kevés kerületben támaszkodtak a tömegszervezetekre a helyiségek dekorálásánál és a fülkék helyreállításánál, helyette az üzemek igazgatóival és a tanács alkalmazottaival végeztették