MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. április 21. - 1953. április 28.
1953. április 28.
rarxDizoxxsgga es az aiapszervezexi parxxixicaroK reiuivizsgálására, személyi összetételük megjavítására, valamint a pártélet megerősítésére. Április 23-én párt aktivá értekezleten ismertette az Egyesült ízzé párttagjaival e határozatokat azzal, hogy az alapszervezetek taggyűlésén is kötelesek ezt megtárgyalni. A BPB. határozatát* az összes kerületi pártbizottságok is megkapták. Kötelezte a Budapesti Pártbizottság a IV.kerületi pártbizottságot, hogy a minisztériummal együtt vizsgálja meg és mérje fel a jobboldali szociáldemokraták elhelyezkedését a gyáron belül és fokozatosan szorítsák vissza őket. • A pártaktiván kb, 400 ember vett részt és igen nagy érdeklődéssel hallgatták a Budapesti Pártbizottság információját. A vitában 22-en szólaltak fel, de még igen sokan akartak beszélni. A felszólalók kivétel nélkül elitélték Nyemeczet, de a kritika hangja Viola igazgató éa Körös Endre ellen is irányult. A felszólalók minden hibát azzal igyekeztek magyarázni, hogy Nyemecz rosszul vezette a pártszervezetet. Igen kevés szó esett a gyárban uralkodó fecsegésről, rémhírterjesztésről és egyáltalán nem szóltak a jobboldali szociáldemokratákról és a szociáldemokratizmusról. Mindezek ellenére a pártaktíva értekezlet igen pozitiv volt, azonban szükséges, hogy még jobban, alaposabban tárgyalja meg éa hasznosítsa az Egyesült Izzó Pártbizottsága az elmúlt események tanulságait • A Budapesti Pártbizottság az Egyesült Izzó pártszervezete élére Kovács elvtársat állította. Kovács elvtárs egy ideig a IV.kerületi pártbizottság helyettes titkára volt, majd az iskola elvégzése után a Budapesti Pártbizottság apparátusában dolgozott. Megbízható, párthü, I feltétlenül becsületes ember, azonban igen nagy segítség kell ahhoz, hogy a megromlott helyzetet meg tudja javítani.