MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. március 3. - 1953. március 17.

1953. március 10.

Résztvettem a Tanács értekezletén, ahol a kerületek osztályvezetői, a rendészet ás a tömegszervezetek meghívottai is jelen voltak, A beszámol­takbdl láttuk, hogy a kerületi tanácsok osztályai komoly erőfeszitése­ket tesznek. Hiányosság azonban, hogy az elnökség részéről az elvtársak nem adnak elég segitséget a kerületi osztályok részére. Az instrukciók nem egységesek. A többféle instrukció megzavarja az elvtársakat és sok esetben előfordulnak túlkapások, pl. a pályaudvarokon 1 kg. lisztet is elvesznek. A társadalmi ellenőrök választását 9 kerületben kezdtük el. Komoly hiba volt, hogy ezek az emberek nem lettek megfelelően kioktatva és nem tud­tak megfelelő válaszokat adni. A társadalmi ellenőrök összetétele javult, több üzemi dolgozó került be. 23oo körül van a megválasztott társadalmi ellenőrök száma, zömükben megállják a helyüket. A határozat szerint jú­nius l-ig be kellene fejezni a társadalmi ellenőrök választását, azon­ban mi ugy látjuk, hogy ezt a határidőt nem tudjuk betartani. Az Admi­nisztratív Osztálytól több segitséget, ellenőrzést kérünk, Csikeszné elvtársnő: Kitartó vásárlás folyik és itt látni kell, hogy nemcsak a vidékiekről van szó, hanem a felvásárlás kiterjedt a budapesti lakosságra is. Első­sorban fel kell venni a harcot a budapesti felvásárlók ellen. A mi fel­adatunk az, hogy politikai felvilágositó munkával a pánikhangulatot le­szereljük. A társadalmi ellenőröknél van fejlődés, azonban a pánikhangu­latot mégsem tudták megszüntetni. Sem a Tanács, sem az MNDSZ nem tartja megfelelően kézben a társadalmi ellenőröket. Ki kell vinni feléjük azo­kat a politikai érveket, amelyeket a kerületek felé kiadtunk. A legfon­tosabb feladat a társadalmi ellenőrök politikai instruálása. Hezvál elvtárs nem a nehézségekhez mérten fogLalkőzik az élelmezés kér­désével, ezt lehet látni abból, hogy eléggé tájékozatlan. Az elvtársak nem politizálnak, utólag regisztrálják az eseményeket. A Pártbizottság elsősorban Hezvál elvtárs felé vesse fel, hogy behatób­ban foglalkozzon, többet törődjön a közellátás kérdésével. A társadalmi ellenőrök munkájának megjavitása érdekében hivják össze őket és megfelelő politikai érveket adjanak ki részükre. ^ Biró Ferenc elvtárs : Nem kaptunk világos képet az élelem biztosítására vonatkozóan. A fogyasz­tás nem normális, ezért intézkedéseket kell hozni esetleg pártvonalon is. Arról van szó, hogy 1953-as tervünket veszélyezteti az, hogy importál­nunk kell, ami azt jelenti, hogy sok nyersanyagot, gépet nem tudunk be­hozni. Csak társadalmi ellenőrökkel nem fogjuk a kérdést megoldani. El­lenséges támadással állunk szemben, amelyet bizonyít, hogy a számok nö­vekednek és ebbe nem nyugodhatunk bele. A pártszervezeteknek keményen rá kell állni, hogy a felvásárlást fékezzük. A pártszervezetek dolgoz­zák ki a szükséges intézkedéseket a BPB. által kiadott irányelvek alap­ján. Tausz elvtárs:, Ugy látom, hogy a Tanács a BPB.. határozatát a közellátással kapcsolat­ban végrehajtotta. A felelősségrevonás kérdésében előbbre haladtak és a határozat óta történtek komoly lépések. Továbbra is komoly intézkedése­ket kell tenni a helyzet megjavítására. Az Adminisztratív Osztály az élel­mezés kérdését elég szűken veti fel, csak a KÖZÉRT-el foglalkozik. A Ta­nácsnak egész Budapestet ellátó szolgálatával kellene foglalkozni, pl. a piacokkal,szövetkezetekkel. Ugy látjuk, hogy a Tanács bár komoly ered­• A

Next

/
Thumbnails
Contents