MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1952. december 23. - 1952. december 30.

1952. december 23.

vonalán nincs elég tapasztalatom, de foglalkoznak a nevelés kérdésével, taggyűléseken is foglalkoznak a feladatokkal. Az alapszervezetek azonban nem töltik be feladataikat a KÖZÉRT dolgozók nevelése területén. A keres­kedelmi alapszervezeteknél az agitációs munka megjavítása érdekében Ma­rián elvtárssal megbeszéltük az agitációs szempontok kidolgozásét. A pult— agitáció nem megfelelő, kevés helyen agitálnak arra, hogy ne vásároljanak nagy mennyiségben kristálycukrot, ami komolyan megemelkedett karácsony mel­lett is. Ezen a területen kell komoly segitséget adni. Segiteni kell a tö­megszervezetek munkáját is, agitációs érveket adni a pártohkivüliek felé-r A jelentésben nem tárgyalták az eredményeket és hiányosságokat. A Tanács kereskedelmi osztályán cukorral, liszttel, kenyérrel foglalkoznak és nem azokkal az emberekkel akik eladják az árut. A felvásárlás alkalmával meg­mondták, hogy áll a fogásztás, de azt már nem tudták megmondani, hogy mi történt azokkal a közértesekkel, akik elősegítették a felvásárlást. Az elvtársak nem politizálnak, a felvásárlás után leteszik a fegyvert és csak azzal törődnek, hogy a cukor és liszt-ellátást biztosítsák. Nem foglalkoz­nak a kereskedelmi osztályvezetőkkel a kerületekben, nagy a fluktuáció, évenként 2-3 fő változás van. Általában az az elv terjedt el, hogy nincse­nek káderek, ezt a nemrég megtartott értekezleten tapasztaltak megcáfolják. Mező elvtárs: Az ellenőrök munkája nem megfelelő, nem voltak megfelelően kiválogatva, visszaéltek megbizatásukkal és ők is vásároltak. Jobban meg kell nézni, hogy kiket választanak meg társadalmi ellenőröknek. Hiba az is, hogy ezek az ellenőrök nincsenek összefogva, nem ellenőrizték munkájukat, csak ki­nevezték őket. A kereskedelmi állandó bizottságokhoz tartoznak, nekik kell velük foglalkozni. A szakmai utánpótlást elsősorban nőkkel kell biztosíta­ni, azokat a polgári elemeket, akiknek nem érdekük, hogy a demokráciának segítsenek le kell cserélni. Ezt a cserét tervszerűen, fokozatosan kell végrehajtani, főleg munkásasszonyok legyenek és kisebb részük polgári elem. A kereskedelem vonalán nem kell 6 hónap szakképzés mint az iparban, sokkal kevesebb idő alatt meg lehet valósítani. KÖZÉRT-ekben igen rossz állapotok vannak, nem fektetnek súlyt a minőségre. Az elmúlt hónapokban igen sok rossz minőségű tojás került forgalomba, ezzel kapcsolatban bevezették a lám­pázást és nem gondoltak arra, hogy a rossz tojás a nem helyes tárolás követ­kezménye. Ugy áll a dolog, hogy az állami szektor rosasabb árut ad, mint a magánszektor, ami nekünk nem lehet mindegy, biztositanunk kell a megfelelő minőséget. Az áruk kiszállítása anarchikus. Sok panasz van a dolgozók ré­széről, hogy akkor szállítják a 4.60-as lisztet, amikor a dolgozók nem tud­ják megvenni és mire kijönnek az üzemből elfogy. A kiszállitásnak is terv­szerűnek kell lenni. A javaslatok nagyon általánosak. Javasolom, hogy a vita alapján át kell dolgozni a javaslatokat, ehhez nyújtson segitséget a BPB. illetékes osztálya, hogy konkrét határozatok szülessenek. Tausz elvtárs: A jelentésből helyesen tükröződik, hogy pár élelmezési cikkből hiány van, ennek dacára biztosítva van a közellátás. Hiba azonban, hogy nem kellő éles­séggel veti fel azt, hogy maximális erőfeszítéseket kell tenni az átmenet biztositására. A javaslatok nem konkrétak. A jelentéssel kapcsolatban 1-2 pontatlanságot szeretnék megemliteni. A 2. oldalon szerepel, hogy a Bel­kereskedelmi Minisztérium helytelenül rendelte el, hogy 21-én hozzák for­galomba a barna kenyeret. Az Élelmezési Minisztérium 17.-ére vállalta a barna kenyér kivitelezését amit nem tudott teljesíteni ezért 4 nappal meg lett hosszabbítva. Ezt közöltük a Tanács kereskedelmi osztályával, nem helyes az az állásfoglalás, hogy ez a minisztérium müve volt. 4» oldalon a hüvelyeseknél felvetett 150 vagon buza és hüvelyesek országos mennyisé­gek és nem Budapestre vonatkoznak. A 200 vagon bab import Kínából is or­szágos mennyiség. Tojásnál: a január 1-i nyitókészlet 10 millió helyett 5 millióra csökkent, ez 6 millióra módosul. Baromfinál: a magasabb fel­vásárlási árat az 0T nem engedélyezte. Jelenleg a helyzet javult, mert ku­koricával premizálják a baromfi beszolgáltató őstermelőket.

Next

/
Thumbnails
Contents