MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1952. november 11. - 1952. november 18.

1952. november 18.

Szóbeli információ az oktatás helyzetéről. Előadó: Cchurecz József elvtárs Jövőhéten megkezdődik a pártoktatásban a kongresszusi anyag feldolgozása. Erre vonatkozólag van e Központi Vezetőségnek néhány utasitása, melynek végrehajtásán keresztül biztositani kell, hogy a szemináriumokat feltölt­sük, s elérjük, hogy a párttagság 55, vagy ennél nagyobb %-á résztvegyen az oktatásban. Megerősítjük a tanulási fegyelmet és biztosítjuk a kellő politikai, ideológiai szinvonalat. Jelenleg még mindig lemaradás van Budapesten az oktatás terén, legutóbb az előirányzott létszám 75^-a jelent meg, amely a tagság 42^-át teszi ki. Tehát nemhogy elértük volna az 55#-ot, még a tavalyi 45>-ot sem sikerült elérni. Le van maradva elsősorban a IV-VIII-X-XXI.kerület, s ezen belül a nagyüze­mek. A Ganz Vagonban 6ofS-os megjelenés volt. Általában rossz ez a munka a textilipari üzemekben. Komoly bajok vannak a DISz.oktatásban, 5o-55^-os a megjelenés. Problémák vannak a propagandista szemináriumvezetők összetételét és a fog­lalkozásokra való felkészülését illetően is. Az eddigi foglalkozásokon a szinvonal nem volt megfelelő, a kiadott anyagot sok esetben mechanikusan felolvasták, nem volt termékeny vita, néhány helyen elvi jellegű tévedések voltak. A hátfői foglalkozásokról csak néhány helyről tudtunk beszerezni adatokat, ezek szerint javult a megjelenés, a Vörös Csillag Traktorgyárban,/9o#/ az Egyesült Izzóban, a Ganz Villanyban - ami a pártoktatást illeti, de a DISz.oktatásban nincs kellő javulás, sok helyen visszaesés van. A hétfői foglalkozásokon a színvonalban - a propagandisták és hallgatók felkészitésében is javulás van. Csaknem egyöntetűen jelentették, hogy a foglalkozásokon reagáltak a jugoszláv terrorbanda ügyére, amit megfelelően kifejtettek. A megyei titkári értekezlet után tapasztaltuk, hogy előtérbe került a kerü­leti pártbizottságok munkájában az oktatás, a szervezési osztályok egyre erősebben foglalkoznak ezzel. Javult az oktatás Írásbeli agitációja. A fali­újságon a cikkek nagyobb része az oktatással foglalkozik, bár még nem elég kritikailag vetik fel a kérdéseket, nem népszerű sitik a jókat, és nem von­ják felelősségre azokat, akik nem járnak el az oktatásra. A fejlődés igen lassú ezen a téren. A holnapi titkári értekezleten felszólítjuk a kerületi titkárokat, mondják el, hogy minden erőíeszitás dacára mi az oka annak, hogy ilyen lassan javul az oktatás. A hiányosságok okai: A pártbizottságok, pártvezetőségek, még nem eléggé gazdái az oktatásnak. A kerületi pártbizottságokat illetően az a helyzet, hogy többé-kevésbé megtárgyalták ez idevonatkozó határozatokat, de hogy ez az alapszervezetek végre is legyen hajtva - ez nem történt meg'. Kiderült, hogy a megyei titkári értekezlet, Rákosi elvtárs hozzászólását sok helyen még titkári értekezleten sem tárgyalták meg, s igy a pártaktivisták egy sor helyen nem ismerik. Az alapszervezetek egész sora ölhetett kézzel nézi a nehézségeket, nem intézkednek. Egyes titkárok elmondották, hogy látják a hibákat, de intézkedéseket nem tesznek, felsőbb utasitásra várnak. Nincs még biztositva, hogy a pártfunkcionáriusok, titkárok vezetőségi tagok, népnevelők, pártbizalmiak teljes számban vegyenek részt az oktatásban. Ez Budapesten 95«ooo főt tenne ki. Ha ezeket be tudnánk vonni, vagy dönt'' részüket, ez nyert ügyet jelentene. Ezen a téren fűleg az üzemi kerületek ­ben van sok hiányosság, a pártbizalmiak, népnevelők egy sor lehetetlen ki­fogással mentik ki magukat az oktatás alól, s a hozzájuk beosztottak is ezt a példát követik. A jó tapasztalatokat, módszereket nem dolgozzák fel kellőképpen, nem hasz­nálják fel általában a kerületi munka megjavítására. A kerületi pártbizott­ságoknak, a függetlenitett munkatársak mellett nem áll rendelkezésére erős társadalmi munkatársakon álló hálózat, ami operátivan segitene az oktatási munka megszervezésében, ellenőrzésében, és tehermentesítené részben a párt­bizottságot, megkönnyitené, hogy széles területről, megbízható képet kapja­nak, , ^_ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents