MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1952. szeptember 2.
1952. szeptember 2.
A kerületi pártbizottságoknak nagy gondot kell forditaniok az alapszervezetekben folyó, a párttagságot összeiró munkára. Állandóan és rendszeresen ellenőrizniük kell az alapszervezeti nyilvántartás rendezését, ugyancsak ellenőrizniük kell az alapszervezetekhez tartozó párttagság számának pontos megállapítását. Biztositaniok kell, hogy egyetlen párttag, tagjelölt sem marad.jon ki az összeírásból. A pártcsoport bizalmiak a kitöltött összeiró lapokat átadják az alapszervezetek titkárainak, akik egyeztetik azt az alapszervezet nyilvántartásával, ahol középszerv van, ott a középszerv nyilvántartásával is. Eltérés esetén meg kell állapítani, hogy az miből adódik és a hibákat azonnal tisztázni kell. Az egyeztetés után az összeiró lapokat szoros ÁBG szerint sorrendbe kell rakni és ennek alapján el kell készíteni a párttagok névsorát 3 példányban a Központi Vezetőség által kiadott "összeirt tagok névsora" nyomtatványon. Ennek a nyomtatványnak a kiállítása is tintával és jól olvasható Írással történjen. Erre a feladatra előre ki kell jelölni jó kézirással rendelkező, megbizható elvtársakat. Az összeiró lapokat az egyeztetés után a névsor 2 példányával legkésőbb november 5-ig továbbitani kell a kerületi pártbizottságokhoz. Az összeirás és a tagsági könyv-csere ideje alatt a havi rendszeres változásjelentéseket el kell késziteni, amelyen jelenteni kell az időközben kizárt, meghalt, eltávozott párttagságot és ezeket/változásokat be kell jegyezni a névsorra és ha még az alapszervezetben van, az összeiró lapra is. Egy párttagról, vagy tagjelöltről csak egy összeiró lapot szabad kiállítani. Ha összeirás alatt uj párttag, vagy tagjelölt érkezik, meg kell nézni tagsági könyvét, tagjelölt igazolványát és csak akkor lehet összeirni, ha tagsági könyvében nincs bejegyezve az előző alapszervezetében megtörtént összeirás ténye. Ha az összeirás és a tagsági könyv kiállítása közötti időben tagjelöltből tag lesz, a jelenlegi tagsági könyvet kell részére kiálli tani és mint tagot újra össze kell irni és az összeiró lapja mellé hoz zá kell kapcsolni a tagjelölt összeiró lapját is. Ha az összeirás ideje előtt a párttagnál, tagjelöltnél néwál tozás történt, az összeiró lapot az uj névre kell kiállítani és mellékelni kell a javítási jegyzéket a névváltozásról. Ha az összeirás után állott be névváltozás, ugyancsak javítási jegyzékben kell jelenteni. Az összeirás után a párttagság mozgását minimumra kell csökkenteni és az alapszervezetek további decentralizálását lehetőleg el