MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1952. augusztus 5. - 1952. augusztus 26.

1952. augusztus 12.

Kalocsai elvtárs: /Vasöntöde és Gépgyár párttitkára./ Az öntödei selejt az egész üzem teljesítését lerontja, ezért az üzemi pártbi­zottság foglalkozott az uj öntödei selejt kérdésével, valamint az üzemben meg­mutatkozó laza,munkafegyelemmel. A dolgozók között az a nézet uralkodott el, hogy az összesfelejt a fekecselésből származik, holott végeredményben abból,ho nem tartjuk be a szovjet technológiát. A Pártbizottság előtt világossá vált, hogy az ellenség igyekszik elterjeszteni az öntudatlanabb dolgozók között a szovjetellenes hangulatot. Az első feladatunk az volt, hogy az összes párt és tömegszervezeti gyűléseken és rendezvényeken a dolgozók között tudatosítsuk, - hogy nem a fekecselés az oka a magas selejtszázaléknak. A dolgozók előtt fel­hoztuk a selejtből fakadó károkat, szemléltető módon mutattuk be, hogy mi min­dent lehetett volna készíteni ebből az összegből, /bölcsödé, napközi otthon, * stb./ Elmondtuk azt is, hogy a 8o^-os selejt egyenértékű azzal, ha egy héten 1 napot dolgoznak, és 5 napig állnak. Mikor ezeket bemutattuk, megmagyaráztuk a dolgozóknak, akkor olyan kijelentések hangzottak el, hogyha mindezt tudták volna, egész máskép fogtak volna a. munkához. Bár az utóbbi időben a tervtelje­sitésben javulás mutatkozik, ez a javulás nem egyenletes. Az üzemben létrehoztuk az MSZT. szervezetet, amelynek mindjárt feladatul is megszabtuk, hogy aktíváin keresztül fejtsen ki ágitációt a szovjet technoló­gia bevezetése érdekében. A műszaki igazgatóval megbeszéltük, hogy a műszaki értelmiséget rá kell állítani a szovjet technológiai müveletek betartásának ellenőrzésére. Most fogjuk pártbizottság elé hozni az uj' öntödei selejt kér­^öésát, ahol az összes problémákat a Pártbizottság megtárgyalja. ™z ellenséges ideológiai harcnál segítségünkre volt Horváth elvtárs beszéde, I ami üzemi vonatkozásban feldolgoztunk, majd a Pártbizottságon keresztül, egész a népnevelőkig konferencia formájában megtárgyaltunk. Eredménye: maguk a dol­gozók lepleznek le bércsalókat. Az egyik pártbizalmi elmondotta, hogy a bizal­mas ügykezelési osztályon dolgozó párttag az ellenség hangját hallatja. Ezt az elvtársat - aki egyébként rendes, becsületes dolgozó, aki az ellenség befolyása alá kerül - figyelemmel kisérjük. Az ellenséges ideológia elleni harcot azon ke resztül akarjuk megvívni, hogy a párttagság 8o£-át bevonjuk az oktatásba. A" Pártbizottság rendszeresen beszámoltatja az igazgató elvtársat, aki - az ed­digi tapasztalatok alapján - minden problémájával elsősorban a pártszervezet­hez fordul. A pártszervezet egész apparátusa sulival az uj öntöde felé fordul, ahol sikerült elérni, hogy a népnevelők munkája megjavult, megerősítettük az alapszervi vezetőségeket. Az üzemben nem jó a hangulat a műszaki dolgozók között. Két műszakit elvitt a Hatóság, ami a helytelen agitáció következtében azt eredményezte, hogy a becsü­letes műszakiakat összecsapták az ellenséges elemekkel, és a műszakiak már ugy ^Pdvözlik egymást az üzemben: "na mi az, te még otthon vagy?" A műszaki értelmi­ség kb.5o7S-a párttag, az a célunk, hogy legalább 6o$-át bevonjuk az oktatásba. Az üzemi dolgozók összetétele vegyes, ami érthető is, mert erős fészke volt a jobboldali szociáldemokratáknak, megtalálhatók a kulákok is, ami abból adó­dott, hogy a 600 létszámú üzemet 1-2 év alatt 12oo főre kellett emelni. Az alapszervek összetétele a HM.részleg terén a legjobb, azonban itt is hiányzik a párttagok nevelése. Mint már Stupiák elvtárs is emiitette, a terv teljesítésének, illetve a lema­radás behozásának megvannak az objektív feltételei. Az üzem kapacitása több­- re is képes, azonban kisipari módon folyik az üzem szervezése. Ha ezen vál­toztatni tudunk, biztosítva van a lemaradás behozása, év végére. Az uj öntődében céltudatosan irányítottuk a vállalásokat a minőség megjavítása "• érdekében. Vállaltuk, hogy a 23/S-os selejtet 11.5/°-kal csekkentjük, ami meg_ felel a normál selejtnek. Ezt a felajánlásunkat eddig még nem teljesítettük, 21-22^-os még mindig a selejt. A selejt következtében nem tudju" munkával el­látni megfelelően a dolgozókat, ezért felvetődött a 3. műszak leállítása, 2-3 napra. Lazin Simon elvtárs /VlII.ker.PB. Az üzem 7 hónap óta nem teljesiti tervét, ezért a VIII.kerületi Pártbizottság különös gonddal foglalkozik vele. /z alapszervi titkárok döntő többségükben elvégezték a 3 hónapos pártiskolát, azokat, akik még nem végezték el, most fogjuk elküldeni.

Next

/
Thumbnails
Contents