MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1952. január 8. - 1952. január 29.
1952. január 8.
ORSZÁGOS LEVÉLTÁR IV 1951-ben a BPB Káderosztály 520 káder munkaj.át tanulmányoz:?, alaposabban. A káderek munkaköz ben "történő megismerésének módszere még nem kielégitő. Az anyaguk nincsen minden tekintetben rendezve. xJzen a téren 1951 októbertől kezdődően a Káder osztály munkájában van fejlődés. Tervszerűbbé, rendszeresebbé vált ez a munka és egyre inkább vélik a Káderosztály munkatársainak mindennapi fő feladatává. Az a tény, hogy a BPB nem végezte eléggé a káderek munkaközbeni megismerését, kihatott a kerületi pártbizottságok kád.raunkájára is. Elsősorban ennek tudható be, hogy a kerületi pártbizottságok nem foglalkoztak eleget a káderek megismerésével, ^zen a téren teljesen A vannak maradva a II. VI. és VIII. kerület. Viszonylag jobban végzi ezt a munkát a IX. kerület, ahol eddig 90 és a 3anz Vagon, ahol 35 elvtárssal foglalkoztak* A k derek nevelése terén értünk el eredményeket. Funkcionáriusaink tul-^ nyomé töhhsége ma már becsületes, áldozatkész elvtárs, akik az eddigi feladatokban szilárdan hely-álltak. Az eredmények mellett mutatkoznak olyan jelenségek is, hogy funkcionáriusaink között vannak még nem szilárd, ingadozó emberek. I jgmutatkozott ez a vez-toségválasztásoknál is, ahol töbfcen nem váPalták el a pártfunkciót. Mek között volt pl. Gissingor elvtárs • XXII. ker. PB volt szervezőtitkára, aki 5 hónapos pártiskolát végzett. Többen nem vállalták el a 3 hónapos pártiskolát, mivel az bentlakásos és anyagi hozzájárulást kell fizetni. A nemrégiben mezőgazdasági vonalra javaséit 42 elvtárs közül 24 nem vállalta a kisebb fizetéssel és fáradsággal járó pártmegbizatást. A pártiskolákon a káderek nevelése terén nagyban hátráltatott bennünket^ hogy az oktatók között k.cvés a megfelelő párttapasztala'tal rendelkező nagyüzemi munkás, aminek kihalása abban mutatkozik meg, hogy nem nevelik a káderokot áldozatkészségre, h-rcosságra és helytállásra. Sokan pl. a 3 hónapos pártiskola elvégzése után nem vál]eln..k pártfunkciót, szívesebben mennek gazdasági funkcióba, amin sürgősen változtatnunk kell, A kerületi és üzemi pártbizottságok munkájukban csak kis részben használták fel a káderfejlesztési 'ervet. Terveik nem vol*ak egészen reálisak, a káderok ismeretének hiányában mechanikusan határozták meg a perspektívájukat és előfordult, hogy aki'; magasabb funkcióba javasoltak, a későbbiek folyamán különböző okokból kifolyólag le kellett váltani. Nagyfokú opportunizmus mutatkozott meg a leváltásoknál. Pl. Szakos János a Fémtömegcikk párttitMrát zavaros politikai multp. miatt már a káderfejlesztési tatx.beindulása előtt le akart váltani a X. ker. PB., csak a Vezetőségválasztásnál hajtották végre azt. Vagy pl. Majkó György az Igazságügyminisztérium volt párttit' árát az V. ker. PB. kb. másfél évvel ezelőtt le ,akarta, váltani a. vallási k'ráesőkben való megalkuvása miatt, csak a veZetó'séaválasz ásnál keresett helyette alkalmasabb elvtársat. A kerületi PB-ok a vezetőségvál?sz + ások során hajtották végre a nagyarányú le-váltásokat.