MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. október 23. - 1951. október 30.

1951. október 23.

Pongrácz elvtárs: Mi nem azért igyekeztünk megtakarítást elérni, hogy dicsekedjünk vele. A ke­ret bővítésénél, - ha a Pártbizottság támogatja és a pénzügyminisztérium meg­adja, - még akkor sem lépjük tul az előirányzatot. A közlekedési költség visz­"szatéritését helyesnek tartom. A gyermek-étkeztetés kérdését mi felvetjük, de támogatásképpen szeretném tudni a Pártbizottság álláspontját. A függő kérdé­seket az idő rövidsége miatt nem tudtuk tisztzázni. Hagy elvtársnő felvetet­te, hogy tul száraz és szakszerű a költségvetés. Mi még nem tudtuk megtalálni és elsajátítani azt a stilust, amire a jövőben törekedni fogunk. Szobrok fel­állítására, parkok létesítésére l,2oo.ooo forintot állapított meg a pénzügy­minisztérium. 27 müemlékü épületet, szobrot kell 'helyreállítanunk, melyben a mileneumi emlékmű 2 millió forinttal szerepel, e Erre kérjük a nagy összeget. Hidas elvtárs: Meg kell állapitarii, hogy az 1950-51 évi pénzügyi gazdálkodásban ért el a Pőv. Tanács eredményt, amit elsősorban mutat az a bizonyos megtakarítás, amit a költségvetésben kimutatnak. Az első vitás kérdés a megtakarítás felhasználása. Amit az elvtársak a 3. oldalon felsorolnak, nem kellene bevenni a költségve­tésbe, hanem a szokásos - és a pénzügy által elfogadott formában - esetleg ennél fontosabb dolgokra is kérhetnek pénzt. A megtakarítás felhasználhatósá­ga egy bizonyos idő után elévül. Ennek megállapításával át lehetne hidalni az ellentétet, ami az elvtársak között van. Itt vannak olyan tételek, amit bi­zony alaposan meg kell nézni. pl. a kerületi tanácsházak helyreállítása és be­rendezése. A kerületi tanácstermek építésének kérdését az elvtársak közelebb­ről nézzék meg. A 2.5 fillér lakásonkénti diszitési összeget emeljék fel, hogy a tanácsházak szebben legyenek feldiszitve. A kerületi tanácsok számára 5 gép­kocsi beszerzését, köztisztaság kérdését, rendelő intézetek bővítését támogat­juk. A gyermekotthonok étkeztetési költségét ugy kellene megállapítani, hogy az 5.6o és 8.- forint között legyen. Igy a Tanácsnál étkező gyerekek is job­ban járnának és a SZOT-nál se lenne minőségi visszaesés. Tanulószobák kérdését is támogatjuk, ezt nem lehet országos szemmel nézni. Budapesten lakás-problé­mák vannak, sok családnál nincs lehetőség arra, hogy külön szobában tanuljon a gyerek, vagy a szülők nincsenek otthon. A tanulószobákban mégis felügyelet alatt tanulnak. Az iskolai és napköziotthonos gyereket étkeztetésének költ­ségét fel lehet emelni 2.5o-re, mert igen alacsonynak néz ki. A főváros fel­mérése helyes, a városrendezési munkákat is támogatjuk. Az elhangzott megjegy­zésekkel kiegészitve az előterjesztést azt hiszem el lehet fogadni azzal, hogy a vitás kérdéseket Pongrácz elvtárs tárgyalja ki az illetékes fórummal, - és ha szükséges, mi is segítünk. határozat: • Pártbizottság elfogadja az előterjesztést azzal, hogy a vitás kérdése­ket Pongrácz elvtárs az illetékes fórumokkal tárgyalja ki, melyet a Pártbizottság is támogat. Határidő: november 15. Felelős: Pongrácz elvtárs. 5./ Összefoglaló jelentés a II. békekölcsönjegyzésről. Előadó : Schurecz elvtárs. Schurecz elvtárs: /kiegészítés/ Pozitívumként I:eTl les-ogezni, hogy a Politikai Bizottság határozatát. - mely magaSafoglalja'. hogy" nem lehet pressziót alkalmazni . - ::ci:: .szegtük meg, .presz­sz'ió , riení fordult^jeTo c s"eholsem7"'E r z'"'"nincs'" határozottan megemlítve a jelentésben. Ami színűén nem szerepel S" jelentésben és komoly fejlődés, hogy a pártszerve­zetek keményen kézbefogták és irányították az egész kölcsönjegyzést. Wegaffi­vu mként kel l megemliteni, hogy a legtöbb nagyüzem lemaradt a pensumteljesí­t ése ter én. Ez. általában igy van, más kampányfeladat oknál is tapasztalhatjuk. Megállapít hat juk, hogy3.^:üzemi part biz ot t súgok kapcsolata az aktivál;] aj, ;. dolgozókkal hóm kielégít6'. Az ellenség erős ellenállást tanúsított a. kölesön­jegyTés _ ~s-öT"án "amink ellenére, hogy a jegyzést' megelőző vasárnapi agitáció 11' azt 'jeXé^ették/'Tio^^ejLÍesz" komoly. ellenállás. Egy-egy kerületen, vagy üze­men belül hiányosság volt, hogy a munka' első .szakaszában nem képeztünk suly-

Next

/
Thumbnails
Contents