MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. január 12. - 1951. január 26.

1951. január 19.

segítik kellőképpen az ifiket, ott még mindig nem ismerik a DISz jelentőségét, és a vele való foglalkozást. Sajnos a fiatalokkal még nem minden esetben tudtuk megértetni, hogy mit jelent a Párt vezetőszerepe. Ehhez a k.rdéshez tartozik az is, hogy nagyon kevés fiatalt vesznek fel a Pártba. Van ak olyan szerve­zeteink, melyek nem mennek a pártszervezethez, nem kérnek feladatokat és varnak olyanok is akik félnek.a Párttól. A jelentés nem foglalkozik azzal, hogy az ifiknél a nemzetközi kér­désekkel való foglalkozásban fohulat állt be. Elsőrendű kérdés, hogy miért található meg a pacifista szellem, még a iJISz bizottságban is. N gyon sok helyen az ifi szervezetek vezetői maguk mondják, hogy nem lihet az ifiket beszervezni a lövész kiképzésre. Az a tapasztalatunk, hogy a fiatalok egy része ugy tekint a béke és háború kérdésére, hogy a háború elkerülhetetlen. Egy része az ifiknek ezt a kérdést félváll­ról kezeli. Az ifjúság zöme azonban ugy látja, hogy háborús veszély vam, de ahhoz, hogy ezt a veszélyt le tudjuk győzni a béketábort kell erősiteni. A javaslatok első pontjához kiegészítés képpen javasolom, hogy ugy a Világosság, mint a Pártépités cikkek formájában foglalkozzon a DISz kérdésével és a titkárok részére tartandó pártépitési előadá­sokon is vessék fel ezt a kérdést. A második javaslatom, hogy a DISZ.-ben lévő kommunista és tagjelölt ifiket külön össze kell hivni és számon kell tőlük kérni, hogyan tel­jesítették hzt a feladatot, amit a Párt rájuk bizott. Ezenkívül a taggyűléseken is számoljanak be a Pártnak, hogy milyen munkát végez­tek. Ezt azért javasolom, mert ugy látom, hogy a párttag fiatalok elszakadnak a Párttól. Parkas elvtárs: helyesnek tartom, hogy a Pártbizottság megtárgyalja azt a kérdést, hogy a partszervezetek hogyan foglalkoznak az ifik problémáival és az ifi szervezetekkel. Nekem is az a véleményem, hogy a pásservezetek segítsége nem elegenedő. A pártszervezetek nem értik eléggé a DISz jelentőségét, azt, hogy a DISz tartalékot jelent a Pártnak. A jelentés cime is azt mutatja, hogy a jelentés készitői maguk sem értik, hogy mi a pártszerve et feladata, amikor "együttmülcödésről" irnak. Szó sincs erről, inkább azt lehetne mondani, hogy vég nélkül segiteni kell az ifiket. Az a véleményem, hogy nagy segitség lenne a DISz munkájában, ha nemcsai a DISz titkár venne részt a pártszervezet vezetőségi ülésén, hanem a pártbizottság egy tagja rendszeresen eljárna a DISz vezetőségi üléseire. Az üzemekbe igen nagy számmal kerülnek be városi és falusi fiatalok egyaránt, akiknek a teljesítménye 100% alatt van. Sem.a pártszervezet, sem a DISz nem yujt segitséget ezeknek a fiataloknak, hogy a munkájukban lévő hiányosságot felszámolják, AZ a javaslatom, hogy a DISz műhely vezetőség rendszeresen vizsgálja meg azoknak a fiataloknak a munkáját, akik normán alul teljesítenek, ezt beszéljék át a pártszervezttel, hogy az megtudja adni a kellő segitséget a hiba felszámolásához. Javasolom, hogy rövid időn belül vitassák meg a tag. yüléseken a DISz munkáját, azt, hogy a pártszervezetnek mik a tennivalói a munka meg-r javitása érdekében. Csikeszné elvtársnő: A jelentés felveti, hogy az osztályok hogyan tartják a kapcsolatot a DISz Bizottság megfelelő osztályával. Itt részben a mi problémán­kat vetem fel. Nekünk meglehetősen spontán kapcsolatunk van a DISz Ágit.-prop. osztályával. Felvetjük javaslatként, hogy a DISz agit.­prop, titkára vegyen részt az alosztályvezetői értekezleteinken. Szerintem a pacirizmus kérdésénél az a főveszély, hogy ugy vetik fel az ifik a kérdést, hogy a háború elkerülhet étlen. Haj ós elvtárs: A jelentés két kérdéssel foglalkozik, ami lényegében egy kérdés, azért, mert ha rossz a kapcsolat a pártszervezet és a DISz között,

Next

/
Thumbnails
Contents