MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. augusztus 11. - 1950. augusztus 25.
1950. augusztus 18.
.Én egyetértek elvtársak azzal a megállapítással, hogy itt ezen az üzemen belül a fő veszély a jobboldali szociáldemokrácia veszélye és azt hiszem, hogy igen helyes a megállapítás amit Köböl elvtárs tett, hogy Nagy Pál eí'ment és sikerült 5-6 csirkefogót lefogni, de nyilvánvaló, hogy ezeknek az emberei ottmaradtak és ezt-nekünk tisztán kell látni. Egy ilyen multu üzemben a tisztiás csak a földnek a tetejét kaparta meg. Az elvtársak járjanak nyitott szemmel és keressék meg az ellenséget. Azzal is egyetértek elvtársak, hogy ez a jelentés jó, mert felveti a problé mákat és gyökerében veti fel és ez egy pozitívuma, de amilyen jó a jelentés olyan rossza a határozat. Én ezt mechanikusnak tartom pl, ami itt van a javaslatban az első pontban, azt nem lehet megtenni, hogy ma művezető, holnap legyen párttitkár. Én egyet értek ebben Köböl elvtárssal, hogy ennek vannak következményei és vannak mellék zörejjel. Ha mi azt akarjuk, hogy egy munkás párttitkár legyen akkor munkást kell belőle csinálni és ez fizetésben is lényeges változást jelent. Én azt javaslom, hogy ezeket váltsuk le, de nem a müvezetőségről, hanem a párttitkári funkcióról és neveljünk ki munkás párttitkárokat. Ugyancsak a második pontot is mechanikusnak találom, hogy azt mondják " az eddigi 11 helyett 3o sztahanovistát és élmunkást vonjanak be a leváltott funkcionáriusok helyett, november l-ig. Erre lehet venni az irányt, hogy az ujakban ilyen embereket vegyünk be, de ne mondjuk ki ilyen mechanikusan. Sn azt javaslom, hogy arra a bizonyos lecserélésre ki kell dolgozni egy ütemtervet az üzemi pártbizottságnak, hogy milyen mértékben csináljuk meg, mert ezt nem lehet máról, holnapra ilyen formában elintézni. A gazdasági funkciók osztályvezetőire vonatkozólag meg kell beszélni az illetékes minisztériummal a leváltást, mert itt osztályvezetőkről van szó amibe a minisztériumnak is van beleszólása. Olyan formában kell átdolgozni a javaslatot, hogy tegyünk a minisztériumnak javaslatot ezeknek a leváltására. Azt a kérdést amit Farkas elvtárs vetett fel a tömegszervezetekkel kapcsolatban azt, hiszem ntes igaza Farkas elvtársnak. Nekünk biztositani kell a tömegszervezetekben a Párt vezetőszerepét és itt ez ugy van felvetve, hogy az E.Izzó MNDSZ-ben nincs ez biztosítva. Ez nem jelenti persze azt, hogy a vezetőségbe azért ne legyenek pártonkivüliek, de a vezetői legyenek kommunisták. Köböl elvtárs vetette fel és Kovács elvtárs támogatta, hogy egy nyilvános |hat ározatot csináljunk ebből a kérdésből. Én ezt helyeslem, de nem ilyen formában, hanem egy 2 oldalas anyagban menjen ki felhívva a pártszervezet figyelmét, hogy saját területén nézze meg ezt a kérdést. Farkas elvtársnak volt az a javaslata, hogy a Káderosztály az összes budapesti üzemek műszaki vezetőit nézze meg akik a Budapesti Pártbizottsághoz tartoznak. Kovács elvtárs vetette fel, hogy a Káderosztály nézze meg egy pár %en üzemet ilyen szempontból. Ez helyes. Haj ü s elvtárs kihangsúlyozta a lámpagyártás elsajátításának körülményességét, de én azt hiszem,hogy ezt is meg lehet tanulni, de ha Hajós elvtársnak is ilyen véleménye van róla, ahogy elmondotta akkor persze, hogy nem tettek oda. munkásokat. Amit Körös elvtárs felvetett, arra kormányunkat gazdasági és politikai szempontok késztették. Javaslom, hogy a tanműhely vezetőjét váltság le, mivel tudomásom szerint az la kizárt jobboldali szociáldemokrata.