MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. január 6. - 1950. január 13.
1950. január 13.
akarjuk a városháza és az elöljáróságok közötti politikai szerves kapcsolatot kiépiteni. Mindemellett kell hangsúlyoznom, hogy ez nem azt jelenti hogy a Kovács elvtársnak nincs igaza, és feltétlenül változtat i kell a munkamódszereken. Én elfogadom és elismerem, hogy ebben természetesen Pongrácz elvtárs és én nem egy-egy arányban vagyunk részesek, hanem engem terhel a nagyobb felelősség. Nem tudom elfogadni, hogy a Párthoz való rossz viszony, vagy elszakadás - mégegyszer aláhúzom, hogy nagy szerepe van ebben a szerkezetnek magénak. Én £ és fél éven keresztül voltam itt a Pártbizottságnál az utolsó két évben valóban a várospolitikáéval foglalkoztam igen sokat. A Pártbizottság felé az összekötő kapcs laza volt és nem volt megfelelő. Mert nem helyes, hogy egy ember legyen kapcsolatban és ez valójában'igy volt. És én átmentem oda és a kapcsolat megszakadt. Bebizonyosodott, hogy nem elég, hogy a Városházán vannak emberei a pártnak. Ez egymagában nem biztositja azt,"hogy a városháza és a Pártbizottság'között szoros kapcsolat lenne. Kell, hogy a Párton belül legyen felelős, aki foglalkozik a városháza ügyeivel. Én örülök annak, hogy ez a szerkezeti hiányosság ilymódon a Kovács elvtárs javaslatával orvoslást nyer. Annál is inkább, ha valóban be tudjuk tartani, hogy ez a csoport ott van és ellenőriz, akkor nem adódhatnak ilyen kérdések. A szerke&zeti hibának ilymódon való megoldását a magam részéről helyesnek tartom. És emellett szeretném kihangsúlyozni, hogy szeretném ha a városháza elvi ügyei ide kerülnének, ezt ' az elvtársak megbeszélnék. Ehhez az is kell, hogy az elvtársak ezzel a kérdéssel szivosan foglalkozzanak mert tudatéban kell lenni annak, ha az e ber az egész képet nagyvonalakban nem ismeri, nem tud ségiteni. A mult vi tán vádló és vádlott viszony alakult ki. Vádoltak azzal, hogy nem folytatunk osztélypolitikát, akkor vetődött fel, hogy hozzuk be a tervet és nézzük meg. Azéta-átviasgáltuk-keaelyaH-és-kiáe-söi* Én ezeket akartam alapjában véve hozzászólni. Kérem, hogy amennyiben szük ségesnek látom a végén hozzászólhassak. Még egyszer kihangsúlyozom, hogy ez a dolog ném lebecsülendő, mert valóban az alakult ki az uttóbbi hónapok'folyamán, hogy a Pártbizottság nem irányitotta a városházáid Tudni kell, hogy egy ilyen terv, mint ez a költ ségvetés annyi helyen megy keresztül, mindenütt megnyirbálják. Mi már meg tárgyaltuk az ötéves terv első részét és az újságba van és most lefognak 2o^-pt. Tehát ez is mutatja, hogy a Pártbizottság nem tudja kimondani az utolsó szót. Veres elvtárs : Én nem tudom, hogy mik voltak az előfcetes megbeszélések, amire Köböl elvtárs célzott, de ahhoz szeretnék hozzászólni, amit Köböl elvtárs elmondott. Köböl elvtárs azt mondta, h-egy Kovács elvtársHSiF^ kiritikájára, hogy ez nem egy párttól való elszakadást akar jelenteni, hanem lazaságot és ebből következééi be ezek a dolgok, hogy fontos kérdések nem kerültek a Pártbizottság elé. Nem egysZerüsiteném le ennyire ezt a dolgot, mert én visszamegyek arra az időre, amikor Köböl elvtárs a Budapesti Pártbizottságban volt és tartotta a kapcsolatot a városházával és ennél fogva kialakult egy várospolitikai bizottságabban az időben meg volt követel ve a városházától, hogy minden lényeges, fontos kérdést a Pártbizottsághoz hozzanak. És tényleg, ha egy személy is vitte a kapcsoalt meg volt. Köböl elvtársnak ezen a téren igen nagy tapasztalata lehet. És amikor oda került a városházához még természetesen eszébe kellett volna jutni hogy annakidején amikor a Pártbizottság helyettes titkára volt a párthoz kellett minden lényeges kérdést behozni, - most is igy kellett volna csinálni. Tehát én nem egyszerűsíteném le annyira, amennyire Köböl elvtárs mondja. Valamivel több, mint ahogy Köböl elvtárs mondja. Még egy kérdést fel akarok vetni. Persze megtörténik a városháza alá tartozó szerveknél ugyanaz , hogy törekednek arra, hogy az ő ügyeikbe beleszólása másnak ne legyen. Ezek nem véletlen dolgok összefüggsébe vannak ezzel a kérdéssel. Már*e*i nem figyelmeztetik őket a párthoz való kapcsolatra. M»3s^ ez nem egyedül szerkezeti hiányosság és lazaság.