MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1948. június 4. - 1948. november 19.

1948. július 9.

tositja. Az önkormányzatok jptMfcJM költségvetés* és közigazgatása szervesen bele illeszkedik az álla­mi tervgazdálkodásba, országa költésvetés:'bo "és az á: la mi közigazgatásba. , 'í­A demokratikus központi hátalom irányító szerepe z nban nem gyengíti, hanem elősegiti a dolgozó nép­nek a helyi közigazgatásban való tevékeny részvételét, kezdeményezését és ellenőrzését. A főváros és környé­ki városok mai közigazgatási rendszere azonban mind­ezt megakadályozza, ezért a Magyar Dolgozók -ártja Nagybudapesti Pártbizottsága sikra száll olyan reformc ért, melyek* ­a. / Elősegítik, hogy a nép választott tisztviselőket állítson a munkásosztály és a dolgozók soraiból a •k-./.igazgatás vez tő posztjaira. b. / Kötelezővé teszi, hogy a megválasztott tisztvise­lők a végzett munkájukról időszakonként beszámoljanak választóiknak, meghallgassák a nép bírálatát és javas­latait. c. / Lehetővé teszik,hogy a dolgozók visszahívhassák a munkájukat hanyagul és rosszl végző választott tiszt­viselőket. d. / Lehetővé teszi,hogy a dolgozók önkéntes munkájuk­kal bekapcsolódjanak közigazgatási és várospolitikai feladatok elvégzésébe. ügyi* A Pártbizottság szükségesnek t artja.a Városháza téző szerveinek átcsoportosítását, az ügyosztályok szak-beosztásának megváltoztatását, az ügykörök ésszen csoportosítását, az ügyintézés módszeréinek megváltoz­tatását, hogy szakszerűen tudják** vezetni á város gazdasági, szociális, egészségügyi és nevelésügyi életét. A Pártbizottság sikra száll azért, hogy a nép ügyeit a közhivatalokban bürokrácia mentesen, gyorsan és udvariasan intézzék, B célból szükségesnek tartja, hogy a városháza ^ügyintézésének nagy részét adja át a kerületi elöljáróságoknak, ORSZAQOS UVÉUAa

Next

/
Thumbnails
Contents