MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1948. június 4. - 1948. november 19.
1948. július 9.
Az 1918-19-es forradalom bukása után nagytőke és nagybirtok uralma még kiméletlenebbül nehezedett a dolgozó magyar népre. A Horthy-rendszer, a félfeudális és nagytőkés kizsákmányolás régi módszereihez a fasiszta terror és demagógia uj rendszereit is alkalmazta. Ezt annál könnyebben megtehette, mert a peyerista vezetés alatt lévő szociáldemokrata jobból dal a Bethlen-kormánnyal kötött paktumban önként lemondott a falu és a közlekedés dolgozóinak szervezéséről, harcba vezetéséről, mélyítette a munkásosztály szakadását és üldözte a munkásmozgalomban résztvevő kommunistákat és baloldali szociáldemokra tákat. A magyar munkásosztály nehéz korszakában ismét a főváros és kornyéke munkássága küzdött a legjobban az elnyomás, a jogfosztás és a kizsákmányolás ellen. Budapesten alakulÉ ki a Szociáldemokrata Párt balszárnya és az illegális kommunista párt közötti egységfront, majd a demokratikus polgári pártok bevonásával itt alakult meg a függetlenségi Front is. De s munkásmozgalom szétszakítottsága, a Szociáldemokrata Párt peyeri vezetése azonban meggátolta, hogy a népellenes háború, a német megszállás és a tőkés Ilorthy-úralom ellen kibontakozhasson a magyar nép szabadságharca. A magyar nép és az ország fővárosa felszabadulását a Szovjet hadsereg fegyverei hozták meg f melyek kiűzve a német hóditákat és magyar barátaikat lehetővé tették az ország demokratikus átalakulását. A felszabadulás után az ország demokratikus fejlődésében ismét vezető szerepet vitt a nagybudapesti mun kásság. Elsőnek fogptt a lerombolt gyárak felépítéséhez, a termelés ós közlekedés megindításához, a demokratikus államhatalom megerősítéséhez, segítség nyújtott a falunak a nagybirtok felosztásában, az ujbirtokosok talpra állitásában és földjük megvédésében, élenjáró szerepet vitt a nagytőke elleni harc ban, a nagybankok a gyáripar államosításában, a nagy budapesti munkásság kezdeményezte a jobb élet gyors megvalósításának kulcsát, a raunkavorsenyt, megmutatva, hogy a munkásság többé nem elnyomott osztály, ha em tudatában van vezető szerepének,amelyet a nemzet