MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. szeptember 18. - 1955. március 22.

1954. szeptember 18.

Az építőiparban 60.000 munkás hiányzik, akik elmentek vissza részben mezőgazdaságba, részben falusi é itőmesterekhez. Akik az országot járják, azok látják, hogy nagyon sok falunak a végén egész uj utcasorok keletkeznek, részben ezek a munkások épitik. A bányákban nekünk lo.ooo munkás ha ma jelentkezne, boldogan el tudnánk helyezni. A textiliparban százával állnak a gépek, mert nincs munkás. Az éátőipar 3-4.000 munkást kér. A napokban egy riportot olvastam a Mávagről, amely szerint ugyanakkor amikor a Mávag a bürokráciát leépíti, 259 szakmunkásra van szüksége. De elég elővenni az Esti Budapestet, tele van hirdetésekkel, hogy milyen munkásokat keresnek. A mi fejlődésünk legnagyobb akadálya most a munkáshiány és megmondom hogy ez még egy-két évig igy is marad. Ugyanakkor azs ellenség teletorokkal beszél, hogy miféle szocializmus az, ahol munkanélküliség van. Dé ugyanakkor amikor ilyen munkáshiány van, borzasztóan meg van duzzadva az államapparátus és meg vannak duzzadva a gazdasági apparátusok, kulturális, tömegszervezetek, sőt a párt is, és ezen változtatni kell. A munkások ezt nagyszerűen megértik. Pl. tegnapelőtt amikor a beszámolót hallgattam az volt a benyomásom, hogy szinte bocsánatkérő hangon beszélt a másodtitkár a racionalizálásról és a többiek is ugy kerülgették mint a macska a forró kását. Amikor megkérdeztem, hogy a munkások mit szólnak hozzá, az Olajgyár párttitkára azt mondotta, hogy sétálóknak nevezték azokat, akiket most leépítettek. Másik a lógós kifejezést használta. A prolik maguk nagyon örülnek neki, de én tovább megyek. E

z a rengeteg kiemelt ember, meos, diszpécser, beiró, tmk-s, tervezos egy -Jelentékeny része maga is érzi, hogy nem végez komoly munkát, resteli magát és most amikor megmondják vissza kell mennie, azt mondják teljesen igazuk van, éreztem én is, hogy nem vagyok megfelelő helyen. Ahol 40 meos van 2o helyett, ott az államnak jobb lenne, ha a 2o meos aki felesleges otthon ülne és piszkálná a körmét és azért húzná a fizetést, mert ha ott lábatlankodik a gyárban és munkát keres magának, ezzel a termelésben több kárt okoz. Az elvtársak ne kezeljék ezt a kérdést mint valami titkosbetegséget, vagy szégyelni valót. Persze jobb lett volna, ha ugy tudtuk volna épiteni a szocializmust, hogy az államapparátusnak, a gazdasági, adminisztratív apparátusnak ilyen megduzzadása nem állott volna elő. De itt is ugy vagyunk, hogy először elitünk szocializmust Magyarországon, bizony megtörtént velünk. De ha megtörtént, akkor nézzünk vele bátran szembe, nincs titkolni, se szégyelni valónk. Ugyanebben a riportban amiről beszéltem az is benne van, hogy pl. egyrésze azoknak akiket visszatettek munkába, nagyon meg van elégedve, többet keres és azonkivül az erkölcsi, morális öntudata is megnövekszik, mert érzi, hogy valóban termelőmunkát végez, ott pedig cédulát tologatott. Szűnjenek meg az elvtársak deffenzivába lenni. Nem akarom mondani, hogy valamennyi, a racionalizálás során leépített abba a helyzetbe került, hogy mindjárt megfelelő munkát kap, vagy többet is keres. Egyikének másikának keserves dolog. Megszokták a munkájukat, sőt olyan is van, aki soha nem volt fizikai munkás, de az össz-nemzeti érdek szempontjából, kétségtelen, hogy nekünk ezt nyugodtan, emberségesen, de minden megalkuvás nélkül végre kell hajtani, mert azok a milliók és milliárdok amelyek igy elúsznak, a munkások parasztság jövedelméből vonódnak le. Ha nekünk nem volna ilyen a helyzetünk, akkor sokkal kevesebb beruházás csökkentéssel megúsztuk volna.