MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. április 3. - 1954. június 18.

1954. május 14.

Igy a nevelés nagymértékben a tömegszervezetekre, elsősorban a Diszre bárul* Hegnéztük mi jellemzi az egyetemeken ezt a munkát. Beszéltem egyetemi funkcionáriusokkal, megkérdeztem tőlük, hogy egyetemi ifjúságunk 12 évvel ezelőtt hány éves volt. Megállapítottuk, hogy gyermekek voltak, közben háború is volt. A mi ifjúságunk azonban a nyomort nem érezte, akkor még gyermekek voltak, inkább a szülők érezték. Az egyik tanár elmondotta, hogy ő amikor az egyetemet végezte, padlásszobában lakott, naponta egyszer evett és éjjel dolgozni járt azért, hogy könyveit megvegye. Megkérdeztem tőle, hogy el szokta-e mondani ezt tanítványainak? Kiderült, hogy nem mondja el

? pedig éppen ezen keresztül látnák a fiatalok azt, hogy milyen más most tanulni és mennyit kapnak ők az államtól. Ezt a fiatalok természetesnek veszik. Amikor felemelték az ösztöndijakat, ahelyett^ hogy lelkesedést váltott volna ez ki - morogtak^ - mondván hogy ez is valami? Véleményem szerint ez is a céltudatos, nevelőmunka hiánya, mert ha a Disz egy ilyen ösztöndíj emelés után széleskörű politikai munkát folytatna, másképpen viszonyulnának a fiatalok ehhez. Hiányzik a fiatalokból a szakmai szeretet hiánya. Hiányzik a mi jövendő mezőgazdászaink, mérnökeink munkájából, tanulásából a megfelelő lendület, szakma iránti szeretet. A különböző minisztériumok is elhanyagolják a hozzájuk tartozó egyetemeket, diákotthonokat. Megkérdeztem a fiatalokat - konkrétan a közlekedési vonalon tanulókat - hogy hányszor voltak kint náluk a minisztériumból. Elmondták^ hogy egyszer sem. Igy a hallgatók perspektívájukat sem látják. Nem tudják, hogy amikor elvégzik az egyetemet, milyen feladat vár rájuk, hova fognak kerülni. Azért van az, hogy kiváló tanulók, nagyszerű elvtársak csak ugy sugározzák a pesszimiz-' must, ha az ember velük beszél. Sirnak, hogy nem tudják mi a perspektívajuk

? mem tudják van-e értelme hogy tanulnak. Még azt sem tudjak, hogy 3, vagy 4 évig kell tanulniok. Egész egyszerűen azért nem, mert a céltudatos, következetes nevelőmunka hiányzik. És itt sem a párt, sem a Disz szervezet nem foglalkozik velük megfelelően. Kérdeztem, hogy vannak-e kabinetek, ahol képekben, metszetekben vázolják előttük, hogy milyen nagyszerű az a szakma, amit tanulnak. Ez sincs, pedig minden szakminisztérium meg tudná ezt tenni. Lehetetlen helyzet az, hogy akkor, amikor építjük a szocializmust és rengeteg szakemberre van szükségünk, akkor az egyetemeken a hallgatók előtt, a jövő szakemberei előtt ne legyen perspektíva. Ezek a fiatalok még nem voltak Sztálinvárosban, Komlón, az építkezéseken, miért is lenne bennük perspektíva. Az áldozatkészségre való nevelés is nagyon hiányos. Egyetértek azokkal akik felvetették, hogy a fiataloknak feladatokat kell adni és nem baj, ha nehéz feladatok azok, nekünk is az a tapasztalatunk a hadseregben, hogy éppen a nehéz feladatok azok, amelyet szivesen lelkesen csinálnak a fiatalok. A napokban voltam kint egy helyen, ahol rendkívül nehéz feladatot oldottak meg az elvtársak. Napokon keresztül szakadó esőben, sárban, zúgolódás nélkül, mosolyogva dolgoztak. Azért, mert fel tudták kelteni bennük az érdeklődést aziránt, amit csináltak. Nekünk erre kell nevelni a fiatalokat - a nehézségek leküzdésére. És itt megint visszatérek a Disz titkárokra. Beszéltem egy Disz titkárral aki kiváló sportoló, nagyszerűen siel. Olyan sirást rendezett és olyan lebecsülően beszélt a fiatalokról, hogy