MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. október 12. - 1954. január 15.
1954. január 15.
tapasztalhatok ezen a téren. Veszélyes az olyan álláspont, mely válogatás nélkül elfogadja és. összegyűjti "túlzott a*követeléseket és a Központi Vezetőség elé terjeszti* Ennek országosan lehet jelenségeit tapasztalni. A mi vezetőinknek, bármilyen poszton álljanak is, nemcsak kerületi, budapesti szemszögből kell megítélni a dolgokat, hanem ugy is, hogy mit bir el az ország. As elvtársak tapasztalhatják, hogy csak as anyagi követeléseket vetik fel. Es vonatkozik as iskola épitésére, felszerelésre és másra is. Vessélyes as olyan álláspont, ami csak a pedagógusok anyagi helysetének javaslatával foglalkozik és nem hangsúlyossá a pedagógusok kötelességeit is, Erről a vita során sem lehetett sok szét hallani. Nemcsak a párttól és a kormánytól várnak többet a pedagógusok, hanem a ml pártunk Is kormányunk is többet var a pedagógusoktól. Felhívom az elvtársak figyelmét arra, ne feledkezzenek meg a jogos anyagi szükségletek tolmácsolása mellett a.pedagógusokat arra is nevelni, hogy tŐlü>ík is jobbat és többet követel a kormányprogramm. Ha erről negfeledkesünk, jóvátehetetlen hibát követünk el. A 3. oldalon a II. első bekezdésében az áll, hogy "a már jelenleg is rossz tanterem ellátás a követkeső évben még romlani fog" Ez nem helyes megállapítás. A javaslatok is többről szólnak mint 60 tanteremről, Vigh elvtárs rámutatott arra, hogyan akarnák több tantermet létesíteni, tehát a megállapítás nem felel meg a javaslatnak sem, • és annak sem, amilyen helyset fog kialakulni. Javasolom tehát, hogy ezt módositsuk, A Városi Tanács dolgossá ki a követkeső év tanterem fejlesztési terVét. A 4. oldal 2. bekesdésének eleje eltúlzott és as anyag többi réssének ellentmondó. "A tárgyi feltételek hiánya mellett nehézségeket okot a tanitás ssemélyi feltételeinek hiánya is." A tárgyi feltételeknek csak egy réssé hiányzik, hiszen 3 e-sr tantermünk van és a személyi feltételek is megvannak, csak égy részük hiány » zik. Ezt tehát korrigálni kell, mert különben súlyos hlbát követnénk el és tagadnánk ast, hogy Budapesten egyáltalán tanítani lehet. Kovács József elvtárs: A pedagógusok nem értik eléggé a kormányprograramnak . azt a tételét, hogy türelmesebb álláspontot kell elfoglalni a vallási kérdésekben. Asért irányítom erre a Pártválasztmány figyelmét, mert bizonytalanság van ezzel kapcsolatban. Azt tapasztaljuk, hogy megzavarodtak a pedagógusok és ugy érzik, hogy most valami elvi engedményről van ssó. Ast hissem ezsel a kérdéssel a párt sajtóban kellene foglalkosni. Pongráos elvtárs arról bessélt, hogy a munkástanulók eredménye nem megfelelő, As már kivételnek számit, ha valaki megfelelő. A sok korepetelásnak nincs értelme, nem is helyes. Inkább arra kell iránytvenni, hogy a munkás és paraszt szülők otthon gondoskodjanak arról, hogy gyermeküknek legyen ideje a tanulásra és helyet is bistősitsanak, ahol nyugodtan tanulhatnak, A pedagógusok is végezzenek a szülők között felvilágosító munkát ebben a kérdésben. A Minisztérium, a Tanács, de még as ÁÉK-hos érkező levelek is ast bizonyítják, hogy nem megfelelő a pedagogu-