MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. június 6. - 1953. augusztus 22.
1953. június 6.
32. tákat megfelelően összeválogatni és olyan üzemből vittek el propa. gandistákat, akik nem tudtak megfelelően sem a pártépitésben, sem a termelésben megfelelően mozgósítani az elvtársakat. Nálunk is megmutatkozott, hogy a kivülről behozott propagandistákkal nem tudtunk találkozni. Előfordult az is, hogy a pártfőiskoláról beoszott előadó 3-4 esetben nem jött el, vagy ha el is jött, tőlünk kérdezte meg, hogy mi lesz az anyag,. Ilyen 3 esetben fordult elő, de lekapcsoltuk őt. Az iskolával felvettük a kapcsolatot és azt a választ kaptuk, hogy visszahívták az iskolára. Bár m:l a műszaki vezetők nagyrészét bevontuk oktatásba, mégis hiba volt, hogy nem vontuk be őket propagandamunkára. Eljártak tanulni, de mint propagandistákat nem foglalkoztattuk őket. Hiba volt az is, hogy a kiválogatásnál nem vettük figyelembe, hogy váltó műszakok is vannak. Igy ) történt meg, hogy elvtársak, akik éjjel dolgoztak, nappal oktattak. Ez évben erre alaposan fel fogunk készülni, annál is inkább, mivel az éjjeli műszakokban nincs pártszervezet. A DISZ oktatás terén is vannak hiányosságok. Különösen nagy nehézség volt az MTH-soknál. A Budapesti Pártbizottság ugy határozott, hogy a pártbizottság adjon át részükre propagandistát, azonban igen nehéz velük az időt összehangolni, mivel délelőtt tanulnak, délután pedig az üzemben dolgoznak. Jó módszer volt, hogy kimentek a szállásokra és azokat az elvtársakat külön vonták be oktatásba. Itt dolgozik a legtöbb fiatal, akik toborzás utján kerültek hozzánk, érdemes velük foglalkozni. Megnéztük a feladatokat a K.V. határozat szellemében és a káderoktatás 4o $-ra emelésekor nagy nehézségeink lesznek a minőség terén.Olyan segítséget kérek, amennyiben van patronálás a minisztérium részéről, hogy azok az elvtársak, akikhez úgyis tartozunk, jöjjenek ki hozzánk. A Felszabadulási Héten kijártak hozzánk és sok olyan dolgot megoldottak, amit másképp nem intéztek volna el. Mivel azonban kijártak az üzembe, a helyszínen jobban látták a problémát és a dolgozók is jobban, többször el tudták nekik mondani és igy segítettek megoldásukban. Ezt a segítséget kérem azontúl, ami a Budapesti Pártbizottság határozati javaslatába le van fektetve. Kovács Ernő elvtárs: A felszólaló elvtársak javaslataival, bírálataival általában egyetértek. Zentai elvtársnak az a javaslata, hogy a határozati javaslatban jobban húzzuk alá a Párt és Tömegszervezetek Osztályának munkáját. Ugyanezt meg kell tenni a kerületi pártbizottságoknál is, a ./. ORS2á«JO!> i,fcV£LTÁR