MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) augusztus 1. - 1953. február 7.

1952. november 15.

-2o­Vladár Éva elvtársnő: /Eötvös Loránd Tudományegyetem párttitkára/ Egyetértek Ács elvtárs referátumával és azzal is, hogy az egyetemi pártmunka különleges. Hiba azonban az, hogy leszűkítjük a feladatokat és igy is hajtjuk végre. Ez vonatkozik a kádermunkára is: a határozatot végrehajtottuk, de azt a részét, hogy flkozott figyelmet fordítsunk a káderek nevelésére - azt nem. Mun kánk hiányosságát mutat ja az is, hogy ebben az évben az egyetemről 2.2oo fiatal kerül ki és ennek csak 3o$-a párttag. Felsőbb pártszervek, fegyveres erők jog­gal kérik, hogy javasoljunk feléjük elvtársakat, hiszen a hallgatók 5o-6o$-a munkás és parasztszármazásu. Csak az egyetemi hatásköri lista alapján foglal­kozunk az elvtársakkal, ami a párttagok 2-3^-át teszi ki. Ezeket az elvtársa­kat tudjuk csak javasolni az egyetem elvégzése után pártfunkcióba. Ez nagy hi­ba, mert a javaslatok olyanok lesznek, mint tavaly - papir szerint megfelelőek - de személy szerint nem tudjuk, hogy jók lesznek-e. Ebben az esetben is le­szűkítettük a határozatot magunkra vonatkoztatva, felsőbb pártszervéktől nem ^captunk segítését, de az elkövetetett hibát próbáljuk behozni. Minden elv­társat, aki elvégzi az egyetemet és párttag - megismerjük, és megpróbáljuk ugy nevelni, hogy alkalmasak legyenek pártfunkció betöltésére. Az egyetemi pártmunka hiányossága, hogy az elvtársak nem szívesen mennek pártfunkcióba. Ha felvetjük a negyedéves elvtársak felé, hogy az egyetem elvégzése után párt­szervezetben dolgozhatnak, azt felelik, hogy szívesen végeznek társadalmi mun­kát, de nemekarnak függetlenített funkcionáriusok lenni. Munkánk hibája az is, hogy keveset foglalkozunk a hallgatókkal. Azok a funkcionáriusok, akik az egye­temen dolgoznak, általában kapkodva,, tervszerűtlenül dolgoznak, rossz példát mutatnak a fiatal elvtársaknak. Az egyetemen nem szívesen dolgoznak a párt­funkcionáriusok. A lo-ll elvtárs közül 1-2 elvtárs végzi szívesen munkáját, többi csak azért csinálja, mert határozat van rá. A múltévben rendkívül nagy nehézség árán tudtunk néhány elvtársat javasolni. Ebben az évben ugyan ilyen nehézségek vannak, az okát nem tudjuk megállapítani. Ezeket az elvtársa­kat arra fogjuk nevelni, hogy megszeressék a pártfunkciót, megmagyarázzuk ne­kik, hogy milyen nagy megtiszteltetés, ha valaki pártapparátusban dolgozhat. Másik hiba, hogy az egyetemen nem foglalkozunk a tanárokkal, ez oktatószemély­zettel. A helyzet az, hogy a határozatot ugy értelmeztük, hogy csak a hatás­köri listán szereplő elvtársakkal kell foglalkozni. Á hatásköri lista alapján a tanár elvtársak nem tartoznak hozzánk, nem tudunk eleget foglalkozni velük de ez nem jelenti azt, hogy nem kell Velük foglalkozni. Nem kisérjük figyelem­mel fejlődésüket. A Természettudományi Karon 1948. óta nem volt tag- és tag­jelöltfelvétel, 1948.-től 1952.-ig 6 tanárt vettünk fel párttagnak. Nem fejlő­dött a kommunista adjunktusok helyzete sem, az ő fejlődésüket sem kisérjük fi­gyelemmel. Ennek következményei más területen is megmutatkoznak. Ha mi nem fog­lalkozunk a tanár elvtársakkal, akkor nem kívánhatjuk meg, hogy ők foglalkozza­nak a hallgatókkal. Hiányosság mutatkozik a pártfunkcionáriusok beállításánál is. Mi is azt látjuk, - ami a kerületi pártbizottságoknál is megmutatkozik -

Next

/
Thumbnails
Contents