MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) augusztus 1. - 1953. február 7.

1952. augusztus 1.

Az ez évi MHK terv száma 57*528 fő, az eddig jelentkezettek száma 87.873 fő, melynek körülbelül 75^-a 25 éves és ennél fiatalabb korosztálybeli. A jelentkezők 50?6-a üzemi dolgozókbői, üzemi fiatalokból tevődik össze. Az MHK mozgalomban elért komoly sikerekhez DISZ szervezeteink kevés segit­séget nyújtottak, bár a DISZ bizottságok ezévi munkájukban nagyobb súlyt fektetnek az MHK mozgalom kiszélesítésére. Ifjúságunk honvédelemre való felkészítése, a szabadságharcos kiképzése­ken, a különböző sportokba való tömeges bevonása igen fontos feladat. Azon­ban ezzel párhuzamosan kell foglalkozni az ifjúság politikai felkészítésével. A kettő szorosan összefügg egymással, ahogy ezt Farkas elvtárs a Központi £ Vezetőség ülésén mondott zárszavában nyomatékosan aláhúzta: " A DISZ szer­ vezetek feladata, hogy az üzemekben és az iskolákban egyaránt szétzúzzák azt az ellenséges aknamunkát, amely a budapesti ifjúság megmételyezésére tör, mely a honvédelem ügye iránti közömbösségre, az ellenséggel szembeni gyávaságra akarja nevelni az ifjúságot." A párt és DISZ szervezetek nem folytatnak elég következetes harcot az if­júság körében tapasztalható ellenséges aknamunka leleplezésére és szétzú­zására. Erre mutatnak bizonyos jelenségek. így pl. a Rákosi Müvek ipari ^ tanulói közül sokan rendszeresen jártak az amerikai követség filmvetítései­re. A honvédtiszti toborzásnál igen erős lemaradás van, - különösen fontos üzemi kerületekben. A XIII. kerületben idáig az előirányzottnak mindössze 12^-a jelentkezett, az Egyesült Izzóban pedig egyetlen jelentkező sincs. Az a feladatunk Elvtársak, hogy: 1./ pártszervezeteink tartsák elsőrendű kötelesságüknek az ifjúság harcos, hazafias szellemben való nevelését. Fokozni kell ifjúságunk széles tömegeiben azt a felismerést, hogy hazafis águknak, forró hazaszeretetüknek nemcsak a termelésben, a tanulásban kell megnyilvánulnia, hanem eredményeink megvédé­se érdekében meg kell ismerkedniök a fegyverek használatával is. Ennek minden feltétele megvan a mi ifjúságunkban, mert mint az eredményeknél is­mertettük, - megállják helyüket a termelésben, a szocializmus épitésében, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents