MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) augusztus 1. - 1953. február 7.
1952. augusztus 1.
Az üzemi DISZ szervezetek politikai munkája nem oda irányul, hogy az ifjúság az üzemi termelési tervek teljesitésének előharcosa legyen. Az ifjúság egyik alapvető tulajdonsága az uj iránti érzék. Ezek a tulajdonságok képessé teszik az ifjúságot arra, hogy döntő részt tudjon vállalni a termelés területén az uj, a haladé munkamódszerek "bevezetéséért vivott harcban. Lenin erről a következőt mondotta: "Az állam igazgatásához, a proletárdiktatúra feladatainak megvalósításához szükséges u.1 munkáserő gyorsan szaporodik annak a munkás r paraszt ifjúságnak a soraiból, amely mindennél őszintébben, hevesebben és odaadóbban tanul, amelynek vérébe átmennek az u.i rendről , szerzett u.i benyomások, amely ma lehány.ia magáról W a régi kapitalista és burzsoá demokrata előítéletek kötését és még szi lárdabb kommunistákat kovácsol ki soraiból, mint régi nemzedékük." Ezek a tulajdonságok az ifjúságban nem fognak maguktól kibontakozni. A mi feladatunk, hogy elősegítsük ezek kifejlődését, szervezetten és tudatosan irányítsuk az ifjúság figyelmét és erejét az uj munkamódszerek bevezetésére, amelyek döntő eszközei a szocialista építésnek. Ezen a területen még igen sok a tennivaló. Pl. Budapesten igen alacsony a fiatalok ^ száma a sztahanovisták között. Be összefügg ez a kérdés azzal is, hogy az ifjúság a munkafegyelem megszilárdításáért vivott harcban sem ért el kielégítő eredményt. A budapesti DISZ szervezetek egyik legfontosabb kötelessége, hogy a budapesti ifjúságot a termelés rohamcsapatává nevelje. Ennek előfeltételei megvannak, ezt bizonyítják azok az egyes kiváló eredmények, amelyekről beszéltem. Pártszervezeteink fontos kötelessége, hogy ezen a téren maximális segitséget nyújtsanak a DISZ szervezeteknek. 1./ Termeléssel kapcsolatban az a feladata a DISZ Budapesti Bizottságának és szervezeteinek, hogy az ifjúság erejét szervezetten összpontosítsa termelési feladatok megoldására, uj és haladó munkamódszerek bevezetésére, mint például a sztahanov-mozgalom, Rőder-mozgalom. Következetesen kell harcolni azért, hogy az ifjúság élenjárjon a munkafegyelem megszilárdítása terén. Elsősorban érjük el azt, hogy a DISZ-ben dolgozó kommunisták tegyeORSZÁGOS LEVÉL S