MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. január 27. - 1952. május 29.

1952. május 29.

A két mozgalomhoz Budapesten a művezetők és sztahanovisták közel 65$-a csat­lakozott. E mozgalmak fejlődése azonban hullámzó, hol az egyik, hol a másik .kerül előtérbe, mig a másik kettő elmarad. - • Jelentős fejlődés van a munkaversenyben is, elsősorban álverseny fo­lyamatosságának és állandóságának fejlesztése terén. Üzemi pá^í^grv^zeteink egy-egy versenyszakasz lezárása után felsőbb utasitások né^üD^JR^nal meg­kezdik az ujabb versenyszakasz szervezését, az ezzel kapcsolatos politikai tömegagitációban nem áll be nagyobb visszaesés. A munkaverseny során egyre jobban kidomborodik a kommunisták példamutatása. Mig 1951*szeptemberében a budapesti dolgozók 75#-a, márciusában már 35%-a. vett részt a munkaversenyben, addig ugyanezekben a szakaszokban a kommunisták 79$-a, illetve 91$-a. A már­ciusi versenyszakaszban a műszaki dolgozóknak mintegy 85$-a tett felajánlást. Az egyszemélyi vezetés megerősítése terén is értünk el eredményeket, elsősorban az igazgatókat illetően. A testületi vezetést lényegében felszámol­tuk, az igazgatók tekintélye megszilárdult. A műszaki középkáderek, a mesterek és művezetők egyszemélyi felelős vezetésének érvényesítése terén azonban nincs komolyabb fejlődés, a pártszervezeteink ezzel a kérdéssel nem foglalkoznak megfelelően. Ezenkivül még mindig előfordul, hogy az üzemi párttitkár közvet­lenül beavatkozik a gazdasági vezetők munkájába. A kerületi pártbizottságok alaposabban megismerkedtek üzemeik prob­lémáival, a tervek teljesítésének kérdéseivel. Ezt elősegiti, hogy a tervidő­szak előtt megkapják a legfontosabb üzemek termelési és beruházási terveit, melynek alapján folyamatosan, konkrétabban tudják irányítani, segiteni és el­lenőrizni az üzemi pártszervezetek munkáját. Jelentős fejlődés van a középszervek munkájában is. Erre mutat az a tény, hogy a középüzemek - néhány eset kivételével - 1952.első negyedévi ter­veiket teljesítették. /így pl.árutermelési tervét a Láng-gyár lo?.5, a Bamert 112.3?S-ra teljesítette, teljes termelési tervét llo.8, illetve llo.l$-ra tel­jesítette. Az agitációs és propagandamunka többet és konkrétabban foglal-

Next

/
Thumbnails
Contents