MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1948. augusztus 18. - 1950. december 12.

1950. november 11.

- 6 - ^J^~ kimentek a kerültekbe agitálni és a jó munkájuknak köszönhető, hogy heteken keresztül a mi jelszavainktól volt hangos a vá­ros, és egy-két eseten kivül nem lehetet halani ellenséges munkát. Ebből azt a következtetést kell levonni, hogy ha ml politizá­lunk és agitálunk akkor ott az ellenségnek nincs helye, és ezt a következő időszakban fel kell használni mint tapasztalatot. A tanácsválaszt ásnál kitűnt a pártohkivüliek magatartása, kb. 15­2o ezerre tehető azoknak a száma Budapesten akik résztvettek agi­táclóban a pártagitátorok mellett. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a különböző szavazatszedő bizottságokban kb. Z ezer pártonkívüli dolgozott* akkor látjuk azt, hogy milyen hatalmas tömegeket elte­rült megmozgatnunk. Ezzel kapcsolatban most az a feladatunk, hogy ne elégedjünk meg az zal, hogy az akcióknál sikerült 2o-25 ezer pártonkivülit megmozgat ni, hanem azon kell igyekezni, hogy ezeket a pártonkivülieket fel adatokkal lássuk el és bevonjuk őket a munkába. Az ideiglenes tanácsok munkája azt biztosította, hogy javult álta­lában az állami adminisztráció, megváltozott a tömegek kapcsola­ta az államvezetéshez. Budapest dolgozói igen nagy várakozással tekintenek a tanácsok megalakulása elé., talán túlságosan is nagy várakozással, amire Rákosi elvtárs figyelmeztetett bennünket az ismert cikkében. A budapesti dolgozók azt várják a tanácstól és ez természetes is, hogy a tanácsok sikerrel oldják meg azokat a problémákat, amelyek még vannak Budapest dolgozóinak. Nekünk a feladatunk, hogy a tanácsokat stabilizáljuk, a megalaku­ló állandó bizottságokkal és a tanáosban meglévő pártonkivüliek­segitségével a pártnak a tömegbázisát szélesítsük, A két kampánymunkánál elég nehezen ment az egyik kampányból a má­sikba való átváltás. Hibát követtünk el, hogy a népnevelők isko­lára küldésénél nem ellenőriztük a kiválogatást és igy ez nem meg­felelő módon történt, nem megfelelő népnevelőket küldtek az isko­lákrajegyes helyeken. Hiba volt, hogy a népnevelőink nem voltak elég harcosak, nyugodtan magyarázták a mi igazságainkat, de ha ellenséggel találkoztak nem léptek fel alóg hacosan. Mindent összevetve azt kell megállapítani, hogy a Budapesti Párt­bizottságnak és a budapesti szervezeteknek a munkája az utóbbi hónapok során megjavult. Ez a javulás nem magától jött, mert a Budapesti Pártbizottság komoly segitséget kapót ahhoz, hogy eze­ket a munkákat igy eltudta végezni. Rákosi elvtárs az elmúlt 4 hó­nap alatt kétszer itt volt, egyszer itt volt Gerő elvtárs, ugyan­csak itt volt Kováes elvtárs és Donáth elvtárs is. Az elvtársak értékes szempontokat adtak a Budapesti Pártbizottság munkájához. Kiértékelve az eredményeket és a hibákat Rákosi elvtársnak a Köz­ponti Vezetőség előt elmondott beszédének alapján és a Központi Vezetőség határozata alapján készült el a Budapesti Pártbizottság­nak az elvtársak előtt lévő 4 hónapos munkaterve. A munkatervnek vannak hiányosságai, hibái. Az elvtársak feladata lesz, hogy megvitassák,az elvégzett munkát megbírálják, javasla­tot tegyenek a munkatervhez és a Választmány határozatot hozzon a munka sikeres tovább vivése érdekében. Az elvtársak látják, hogy elég terjedelme-s a munkaterv és arra is szeretném ké?ni az elvtársakat, hogy abban is legyenek segítsé­günkre,; hogy mik azok a kérdések amiket ki tudunk hagyniía munka­tervből* • ./.

Next

/
Thumbnails
Contents