MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1948. augusztus 18. - 1950. december 12.

1950. augusztus 10.

Elfogadták az elvtársak a javaslatot. Harmadik napirendi pont az 1951-es oktatási terv ismerteté­se. Előadja Molnár László elvtárs. Molnár László elvtárs. Szeretném az elvtársakat néhány szóval tájékoztatni arról, hogy a Pártbizottság 1950 - 51 éves oktatási tervében fog­laltak, - tehát amit a javaslatba bevettünk, azok érvénye­sítésére és az eddigi hibák kijavítására, azaz a javaslat levitelére mit tesaünk. El szeretném mondani az elvtársaknak azt, hogy már megszer­veztük a nyári oktatási munka sorén az alapfokú szeminárium vezetői iskolai tanfolyamot. A tanfolyamokon sikerült néhány célkitűzésünket eddig is elérni. Arra szeretnék utalni, hogy ezeknek a tanfolyamoknak a szociális összetétele meglehető­sen jó, 1786 hallgató vesz részt a tanfolyamokon. 80 munkáskáder. Az alapszerveket jobban bevonták a kiválogatás munkájába és egy sereg jó uj propagandista káder került.fel*. Elmondják az elvtársak, hogy a Pártszervezetekben olyan ká­derek bukkantak fel, amelyekre eddig nem nagyon támaszkod­tak. Az is egy hibának a kijavitása volt, hogy a kiválogatás munkáját kollektiv munkával készitettók elő. A Káder Osztá­lyoknak a támogatását szeretném aláhúzni. A Szervezési Osz­tályok segítsége jóval kisebb volt, ami arra vezethető visz­sza, hogy a norma kérdéssel kapcsolatban a Szervezési Osz­tályoknak sok dolguk volt. A propagandista szemináriumok beállítása. Sok esetben meg­történt, hogy előadóink mást tanultak, mint amit tanítot­tak. Rendszeresebb elméleti tanácsadást szervezünk meg, és az előadókkal való kapcsolatot szorosabbra fogjuk. Az ellenőrzés biztositásóra olyan intézkedéseket teszünk, hogy a magasabb színvonalon tanuló kádereket állítjuk az alacsonyabb fokon tanulók ellenőrzésére. Figyelemmel fog­juk kisérni az anyagok megtárgyalását, és meg fogjuk nézni, hogy a megtárgyalás után milyen elvi politikai kérdések ke­rülnek napirendre. Ezeket dolgozzuk fel és visszük a szer­vezetek felé. A második kérdés az üzemi oktatási munkának a felerősítése* Az oktatás minden területén meg kell javítani a szociális Összetételt. Az előadóképzőkön sikerült célkitűzéseinket előbbre vinni. Az előadók elosztását ugy szervezzük meg, hogy először az üzemi szervezeteinknek adunk jó előadókat. Súlypontként fogjuk kezelni az üzemi szervezeteket, a nagy­üzemi szervezeteket és az építkezéseket. Osztályunk munka­társai most a nyári előkészitő sorén ezekbe a szervezetek­be jártak ki. 1 <*SZAGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents