MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. április 10–11.

1954. április 10–11.

r. Ez mindig probléma volt. Most azt látjuk, hogy százával és százával vannak az egyszerű párttagok között olyanok ., akik eddig, mint népnevelők és partbizalmiak dolgoztak, de alkalmasak arra, hogy magasabb beosztást kapjanak és ha elősegítjük ezeknek az elvtársak­nak a fejlődését akkor feltótlenül jó vezetők lesznek. Ugyanakkor hozzá kell tennem azt is, hogy a bírálat nagyon komoly fejlődésen ment keresztül. Van azonban ennek egy másik oldala. Valóban fennáll az, hogy a bírálat javult, de az elhangzott bírálattal kapcsolatban a felvetett hibák kiküszöbölésével kapcsolatban elért eredményeink nem kielégítőek. Ezen a téren még nem lehet ilyen komoly előre ha­ladásról beszélni. Amikor egy birálat elhangzik mindenki tapsol és örül, arról azonban kevésbbe gondoskodunk, hogy a felhozott jogos bírálatok orvoslást .nyerjenek. Ezt pedig nagyon kérdésnek tartjuk ós ezen feltétlenül javítani kell* Földvári elvtárs beszámolójában foglalkozott e& elméleti kérdésekkel és itt kerületünket is megbírálta. Igaz az, hogy nem tettünk sokat ezen a téren, de azt hiszem itt nem az volt a baj, hogy elzárkóztunk, hanem az, hogy elhanyagoltuk ezt a kérdést. Megtárgyaltunk ugyan néhány elméleti kérdést azonban az alapvető problémákat nem tűztük napirendre, ez komoly hiányosság. Elvtársak! A kongresszusi versenyről szeretnék néhány szót szólni. Kerületünkben nehéz éskomoly harcot kellett folyta mi azért, hogy az első negyedéves terv beindulása jó legyen és terveinket teljesíteni tudjuk* Az első hónapban igen jelentős volt a kerületben a lemaradás, tervünket csak 93 %-ra teljesitet­tük. A második hónapban ez a helyzet valamit javult, már 97 A harmadik hónapban - bár hivatalos statisztika még nincs, de a mi megállapításunk szerint - a kerület első negyedéves tervét lo2 %-ra texjesitette. Ez azt jelenti, hogy értünk el eredménjeket és a ter­vet teljesítjük. A hiba azonban az r hogy kerületünk néhány nagy­üzemében komoly lemaradás van. /Vegyi gyáraink, vasipari üzemeink/ Hozzá kell tenni azt, hogy a kongresszusi verseny, a kongresszusi zászlóért folyó harcban üzemeink közül számosan eredményesen harcol­nak. Ebben a harcban előljárnak a Budapesti Csokoládógyár ós a Fémáru ós Szerszámgépgyár. Mind két gyár llo % fölött teljesítette negyedéves tervét. Ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy kerületünk­ben az egyszerű fizikai dolgozók, műszaki vezetők erejüket megfe­szítve dolgoznak. Mindent megtesznek azért, hogy tervünket tovább­ra is teljesíteni tudjuk. Eredményesen harcolnak azért, hogy pár­tunk III. Kongresszusának tiszteiére II. negyedéves tervüket tel­jesítsék. Szeretném felvetni azt ami ehhez kapcsolódik. Fontos Volna, hogy a minisztériumi szervek megfelelő módon foglalkozzanak egyes kérdésekkel. Pl. kerületünkben van a Kénsav "gyár ós a Hungária Vegyimüvek. A Kónsavgyár szerepe műtrágya gyártás szempontjából alapvető. Hem törtónt az illetékes szervek részéről megfelelő idő­ben gondoskodás, hogy a rendkívül fontos gyár a maga gyártmányát, a műtrágyát megfelelő időben el tudja szállítani az ország külön­böző helyeire. Sőt ma az a helyzet, hogy a gyár nem tudja hova te­gye a műtrágyát, mert a kiszállításról nem történt gondoskodás, jól lehet ezt a kórdóst én magam is felvetettem. Hozzá kell tenni azt, hogy nincs megfelelő gondoskodás olyan vonalon, hogy az üze­meknek a felújítása időben történjék. A multhéten egy szerencsét­lenség történt az egyik üzemben, emberéletben nem történt kár. Már régen ki kellene cserélni az egyik üzemrész tetőszerkezetét, két év óta ehhez nem adtak segítséget, most beszakadt. Most nagyon sok pánzbe kerül a rendbehozása. Számos ilyen példát lehetne elmondani* Fontosnak tartom, hogy az illetékes minisztériumi szervek feltót­lenül gondoskodjanak arról, hogy a legszükségesebb tennivalók a ÍCRS2AQ08 LEVÉLTÁR ^ '

Next

/
Thumbnails
Contents