MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. február 4.

1951. február 4.

A verseny propagandája területén ls lényeges fejlődésvan. De általában v< verseny mozgalomnunkban a kongresszusi versenyben, vannak mégK) mindig hibák, Elsősorban a kommunista példamutatással még mindig nem járunk eléggé elől a kerületben* Ez bizonyitja azt, hogy amig a kerület dol­gozóinak 71%-a van versenyben addig a párttagsfenak alig valamivel több vagyis 72*6$ Hiba, hogy némely üzemünkben a pártszervezet szervezi a versenyt* Pl* a Meszhart Hajó üzemben* Hiba, hogy a műszakiak sok helyen, amikor nekik kellene a verseny gazdáivá válni többen nem tesz­nek felajánlást* Pl* a Cinoinban 187 műszaki közül csak 113 van versenyhi A hiányosságaink mellett az eredmények azt mutatják, hogy dolgozóinkban meg vanaz egészség verseny lendület ós ma már elmondhatjuk, hogy Pártunk Országos Kongresszusival kapcsolatban dolgozóink között egyre szélesebb körben melyül el az a tudat, hogy Pártunk harcát akkor segitik elő, akko] támogatják legmegfelelőbben, ha a termelés frontján a SZÍVÓS hosszúié— jártu szocialista versenyen keresztül harcolnak a tervf ladatok teljesí­téséért* Feladatunknak tartjuk kerületünkben a továbbiakban, hogy dolgoz( inknak ez a verseny lendülete az elattünk álló kongresszusi héten softa nem látott méretekben bontakozzon ki, hogy a dolgozóink - a kommunsisták vezetésével soha nem látott termelésimeredményekkel adjanak kifejezést nagy Pártunkhoz való ragaszkodástnknak és nagf vezérünk Rákosi elvtárs iránt érzett mélységes szeretetünknek* Szerény! Sándor elvtárs, Budapesti Békebizottság titkára* Kedves Elvtársak! Pártunk Központi Vezetősíge Békebmozgalomraal kap v csolatos határozatában világosan megjelölte számunkra azokat a feladatok; at, amelyek végrehajtása lehetővé teszik, hogy a magyar bé.e mozgalmat, dz éles nemzeti mozgalommá fejlesszük hazánkban* A K«V« határozata azonban nemcsak a feladatokat jelölte meg, hanem egy­ben feltárta előttük azokat a lehetsőgeket is* amelyek a békemozgalomba: rejlenek* Feltárta azokat az alkozó erőketj, amelyek a béke hivei állandó bizott­sága által kiadott tö megirtó fegyverek eltiltását követelő békeivet aláíró jét és fólmilló békét akaró tömegében adva vannak számunkra ha mozgósítjuk őket a bókeharcban* Mindezeket kézzelfoghatóan bizonyítják a magyar békemozgalomm e ddig elé: eredmény i és az alulról jövő jezdeményezések egész sora, aminek követ** keztében ma már egyre több azoknak a száma, akik cselekvően sorakoz­n k fel a békeharcban, kiki a maga területén. Ezzel kapcsolatban meg­említek néhány példát, ,higy milyen ötletekkel kezdeményezésekkel viszik eliire a békebizottságok Fővárosi békemozgalmát. Először ma már majdnem minden üzemben rendszeresítik a békebizottságok által kezdeményezett békenapokat, békemüszakokat, amelyen a termelés fokozására tesznek béke vállalásokat* A Hungária Jaquárd-ban a fiatalok békeszerdákat szerveztek, amelyéhez az 5«ös műhely dolgozói közül 60-an csatlakoztak* A Budapesti Zománcedény gyár békebizottságának kezdeményezésére, selejt­kutató komplex brigád alakult* Amely műhelyenként feltárja a selejt okát és kidolgozza a kiküszöbölés módját, Komoly munkát végeznek "az iskolai bizottságok" is: az Izabelle utcai általános iskolában fel­épitik,a "tudomány váráf'Stt De nemcsak az üzemekben és iskolákban, hane ma már a lakóházakban is szép kezdeményezéseknek vagyunk tanúi** Ez annál is inkább jelentőt;, mert a lakóterület békemozgalmi szempontbó fontos terület, melyet Pártunk határozatában is súlypontként jelölt meg számunk ra, hogy a házi asszonyokat kispolgári gondokodásu emberk százezreit

Next

/
Thumbnails
Contents