MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. június 24–25.

1950. június 24–25.

Pártszervezetünk előtt az a feladat áll, hogy az ÁVH dolgozóit a Szovjet­unió, Sztálin elvtárs, Pártunk és Rákosi elvtárs irőntl szeretetre* önfel­áldozásra neveljük, hogy munkásosztályunkra elszakíthatatlan kapcsolatok fűzzék és igy pártszervezetünk hozzájáruljon, hogy Államvédelmi Hatóságunk megfeleljen azoknak a feladatoknak, hegy az ellenség ügynökei elleni harc­ban Államvédelmi Hatóságunk ütőképesebben tudja megvédeni a szocializmust épitő népidemokráciánkat • Kovács István elvtárs: Éljen Pártunk és a proletárdiktatúra lesújt ó 3klt a 7> ÁVH • Az elnöklő Váci Hiklősné elvtársnő bejelenti, hogy ebédszünet következik* 1/2 3 óráig. 19. az. Tóth Elememé Soldberger gyári PB. titkára. Tisztelt Küldött Konferencia ! A kelenföldi Goldberger gyár munkáját Kovács elvtárs titkári *eferétumának megvilágít ás ában következőképpen értékelhetjük kis A szép eredményeink mellett meg kell állapitanom, hogy munkánkban komoly hibák vannak. Azt is meg kell állapitanom, hogy hibáinkat minden esetben a Központi Vezetőség fedte fel* Mintha csak Rákosi elvtárs maga járt volna az üzemünkben. Pl. a darabbér bevezetése mely Pártunk fölhívására történt meg*, fedte fel egyik üzemrészünkben lévő hibákat, ugyanis az a munkamód­szer, amellyel abban az üzembon dolgoztunk /fonócsalád / komoly ráfizetést okozott* Vagy a normacsalás mindaddig mig Pártunk nem hivta fel figyelmün­ket, azt mondtuk, hogy nálunk nincs norma és bércsalás. S mikor Pártunk fel hívása alapján megvizsgáltuk ezt a kérdést kiderült, hogy nálunk is van csalás. Selyemszövődénkben 3 művezető béresalást követett el, nem Írták be a tényleges álló órákat, hogy százalékukat emeljék. Megcsalva a dolgozókat maguknak csalással magasabb bért szereztek és ezt nem egy héten követték el Ezek közül agy párttag volt* Kizártuk* Másik normacsalás a ládajavitó mű­helyben történt, a nem javított ládákat is beírták és erről nem csak, hogy nem tudott az üzem vezetője, hanem ezt segítette* Láng nevezetű művezető, aki 22-ik éve dolgozik a gyárban, párttag, 65 éves, havi keresete 12oo­14oo forint* mivel indokolatlan túlóráját nem fizették ki, egyik este ott­hagyta a törött gépet, a gép majdnem egész éjjel állt, nem volt hajlandó megjavítani. Mi nem kezeltük olyan humánusan mint az Egyesült Izzó a gyári fegyelmi elbecsájtotta, a PB* kizárta, a Pártból* Révai elvtárs K.V.-en elmondott referátuma alapján olyan hibára jöttünk rá, ami megmutatta poli­tikai munkánk sulyós hiányát* üzemünkben mivel túlnyomó részben nők dolgoz­nak erősen érezhető az egyházi reakció munkája* Soha annyi keresztet nyak­láncon nem láttunk, mint az utóbbi időben. Az egyházi reakció munkája meg­látszik termelésűnkben is* Pl* a 3-as szövő osztályunk között egyik osztály amely lemaradt a termelésben a legpiszkosabb műhely* Az üzemvezető erősen klerikális, rendszeresen tomplomba járó* Ebben az üzemben a most. megtartott szakszervezeti taggyűlésen a dolgozók a bérdemagógiával támadták a szakszer vezetet* Vagy az emiitett láiajavitő műhely üzemvezetője, aki kevésnek ta­lálja a heti egyszeri templombajárást hétköznap munka előtt rendszeresen m meglátogatja a Hengermalom uti kápolnát* Abban a kápolnában, melyről azt híresztelte a reakció, hogy KÖZÉRT lesz* Emiitettem a fonodában a rossz munkamódszer megszűntetését, mely következménye, hogy uj módszert vezessünk be* A vállalatvezetőség bevonva a Pártot a szakszervezetet, kidolgozta az uj módszert. Próba bérelszámolást kivitték megzavarták a dolgozók nyugalmát ami pár napon keresztül meglátszott a termelésben. Be ez nem volt minden. Mivel a megnövekedett kűl és belkereskedelmi igény megnövekedett el kellett indítani a szövődében a 6 éjszakás műszakot* Szükség volt a fonoda vasár­napi egy műszakos munkájára, ami önként vállalás alapján történt. Az el­számolás kivitelével törtónt myugtalanitás ast eredményezte, hogy a jelent­kező dolgozók nem jöttek be vasárnap* Mi megpróbáltuk leszerelni a hangula­tot, de az ellenség napközben végzett munkánkat éjjel megsemmisítette* Mikor közelről néztük meg ezt a kérdést, kiderült, hogy ebben az üzemben több mint négy hónapja nem volt pártvezetőségi ülés. Bebizonyosodott Sztálin elvtárs megállapítása " hogy ahol mi nem dolgozunk, dolgozik az ellenség*"

Next

/
Thumbnails
Contents