MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. június 24–25.

1950. június 24–25.

egy üzemet, a MAVAG-ot azt láttuk, hogy bár a MAVAG-ot többször figyelmez­tettük az üzemben előforduló hibákra, nap, mint nap súlyos visszaélésekre jövünk rá. Pár nappal ezelőtt a mozdony vaseszterga üzemben ; >az .időelemző az egyik müvelet idejét 25. ooo percei számolta el j ogtalanuJL, Ugyanitt a vasöntödében Somogyi Imre csoportvezető 25o helyett 300 ^-ot számol el hosszú ideje ugy, hogy a hozzá beosztott munkavállalók által termelt: da­rabok nagyobbik részét saját magának számolja el, 22-én a szakszervezeti taggyűlés ellenőrzése alkalmával a következőket láttuk a MÍVAG-ban. Az öntődében 3 h után a művezetők egyedül öntenek és a formákban öntött vasat a salakkal együtt öntötték be. Az öntők 3 órakor otthagyják a munkát, elké­szítik a formákat, helyettük délután a művezetők öntenek. Ebben az üzem­részben a selejt igen magas ?£-ot ért el. Hatalmas munkadarabokat láttunk, amelyek selejtesek. Nemrég egyik jelentésben olvastam, hogy a Tejért II, sz, telepén 57.ooo liter tej ment tönre a vállalatvezetés hibájából. Ugyan­akkor sorbanállás van Budapesten és a tejlszállitás a tej kezelése, az élelmiszer kezelés terén számos súlyos hibát veszünk észre. Azt hiszem itt az ideje felvetni ezt a kérdést nyilvánosan, erélyesebben felllépni ugy a szakszervezet, mint a vállalatvezetés vonalán, egyrészt a kiváló minősé­gért, másrészt a munkafegyelem lazitása ellen, az erősebb kezű vezetésért. Nap, mint nap százával kapunk panaszokat az üzemekből, hogy nincsenek el­intézve az ügyek bérügyek, termelési ügyek, egyik napról a másikra tolják, ujitásokat nem vezetnek be, a halogatás politikája megy számos esetben üzemeinkben. Nagybudapesti pártszervezetünknek egyik feladata lesz felfedni ezeket a hiányosságokat, sokkal erélyesebben, mint eddig tettük, nyilvánosságra hozni és felelősségre vonni a vezetőket. Majdnem általánosságban megállapít, hatom, hogy a csalók, normaizitók, a munkafegyelem megszegői, volt nyila­sok, jobboldali szociáldemokraták, hortista elemek, levitézlett reakció­sok, leventeoktatók és ezekkel szemben nem vagyunk elég éberek. Bár Pártunk Központi Vezetősége figyelemztetett bennünket, hogy az ellenség a jobbol­dali szociáldemokraták kihasználják a helyzetet, a munkafegyelem lazításá­val, a normák lazításával akadályozzák fejlődésünket, A normák lazulását mutatja az a tény is, hogy a gyáriparban a dolgozók közel 4o?La teljesiti a. normát 15o$-on felül, a gépiparban dolgozók több, mint 5o$-a a tömegcikk iparban dolgozók: 64$-a teljesiti normáját 15a$-on felül. Sajnos ezek mö­gött az elszámolt és kifizetett százalékok mögött a tényleges teljesítmény sok esetben igen alacsony, Gerő elvtárs beszédében már árámutatott arra a veszélyre, amely abból származik, ha a bérek túlságosan kiugranak, de ugy látszik, íiogy nehezen értjük meg Hákosie elvtárs és Gerő elvtárs figyel­meztetését, azt, hogy egész szocialista épitésünkra óriási veszélyt jelent az, ha a kifizetett bérek összege bármely okból nagyobb mértékben emelke­dik, mint a termelt javak értéke. Ennek az aránytalanságnak az a következ­ménye, hogy kevesebb marad szocialista akkumulációra, beruházásokra, tar­talékgyüjtésre, ez azzal jár, hogy meglassubodik nemzetgazdaságunk fej­lődése, meginog az az alap, amire az életszinvonalunk további fejlesztését épitjük, ahogy Hákosi elvtárs mondottai megegszük a. jövőnket. Az ellenség a jobboldali szociáldemokraták terve égpen az, hogy meglazuljanak a normák, emelkedjenek a bérek, hogy ne tudjuk az előirányzott tervberuházásainkat végrehajtani, Bs hogy ez az állapot bekövetkezett, azért nem kis mérték­ben felelősek a szakszervezeti funkcionáriusok, -ebben egyetértek Kovács elvtárssal, - mert nem folytattunk elég erélyes harcot, a. normalazitás, a bércsalás ellen. A Szakszervezeti Tanács sem folytatott következetes harcot ebben a kérdésben. %m léptünk fel, vagy legalábbis elkésve mentünk a szé­les nyilvánosság elé, ezekkel a kérdésekkel. Kormányzatunk legutóbb 9oo millió forinttal emeltefal a beruháazások ösz­szegét. Ezek a beruházások jelentés részben a dolgozók anyagi és kulturális életszínvonalának további felemelését szolgálják. De mennyivel nagyobbak lettek volna ezek a beruházások akkor, ha lo és loo millió forint nem ke­rült volna a normalzitók, a bércsalók zsebébe, akik a nemzeti jövedelem­ből jogtalan részesedést hasítottak ki maguknak, elvonva loo és loo mil­liót a szocialista építéstől. Annyival nagyobbak lettek volna ezek az • /,

Next

/
Thumbnails
Contents