MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. június 24–25.
1950. június 24–25.
A gépek kapaeitása sem volt kihasználva, éppen a fenti hiányosságok miatt. Ezt Sándor miniszter elvtársunk és Szíjjárté államtitkár elvtárs látogatásuk alkalmával láttak meg, melyre felhívták a figyelmet is, agy>ogy két t épet át is adtunk az EMUK-nak más építkezéseknél való* felhasználásra* ppen ezen hibák kiküszöbölése érdekében hetenként a műszaki vezetőséggel és a csoportvezetőkkel együtt átbeszéljük az elvégzendő következő heti feladatokat és a mindenkor felmerült problémákat. I Szervezés alatt áll minden épitósi csoportra a komplexbrigád létrehozása, ezen keresztül is közelebb kerülnek egymáshoz, illetve elmélyai a kapcsolat a fizikai és a műszaki dolgozók között. A termelés megjavítása érdekében alapszervezetünknek fő feladata a párttagság aktivizálása és a népnevelőhálózat; kiépitése volt,melyen keresztül elértük azt, hogy még május első felében 11 egyéni versenyző és 8 brigádunk volt versenyben, most 61 egyéni versenyző és 15 brigádunk 115 fővel veszi ki részét a munkaversenyből. Vagyis 324 dolgozóból 164 dolgozó töltötte mér ki a hosszul lejáratú munkaszerződést, mely az, építkezésünk befejezéséig szól. Itt; ha megnézzük euel a suámadatok azt mutatják, hogy pártszervezetünknek még komoly feladat aokat kell megoldani, hogy a dolgozókat a szocialista munkaversenybe bekapcsolja, melyet SZÍVÓS felvilágosító munkával igyekszünk elérni. Hogyan indultunk el ezen feladatnak az eléréséhez ? Eöpgyüléseken ismertettük a Nagybudapesti Pártbizottság eddigi eredményes munkáját és azt, hogy milyen segítséget adott nekünk budapesti dolgozóknak az eddigi ered menyeink eléréaöiez. Ismertettűk a Nagybudapesti Küldöttértekezlet jelentőségét és ennek tiszteletére a IL-es és III-as számú épületek építésvezetősége felajánlását, amely az eddigi képletes késés fokozatos behozását és részhatáridő csökkentésével az építkezés határidejének két héttel való megrövidítését vállalta. Ehhez az építésvezetőség az ütemtervet átdolgozta, a dolgozókkal átbeszélte és így közös kollektív munkával hajtják végre a vállalt feladatokat, illetve felajánlásukat, k pártszervezet munkájában nagy segítségére volt a kerület pártbizottsága, ki kellő támogatást adott nekünk arra, hogy az elmondott hiányosságokat ki tudjuk küszöbölni és igy javulás és fejlődés látható alapszerkezetünkben, amely a munkaversenyben és a munka lendül étben is megmutatkozik olyképen, hogy dolgozóink nap, mint nap jelentkeznek hosszul lejáratú szerzédsek kitöltésére, mely a népnevelő és felvilágosító munkánk eredménye. Tudják azt, hogy a klerikális reakció elleni harcok és a háborús uszitók tervét szocialista munkaversennyel gyöngítjük, de ugyanakkor a béketábort erősítjük, mely béketábor élén a dicsőséges nagy Szovjetunió áll, Sztálin elvtárs vezetésével és átérzik a dolgozóink, hogy ennek a béketábornak mi is egy része vagyunk a Magyar Dolgozók Pártja irányításéval és annak vezetőjével szeretett vezérünkkel fiákoai Mátyás elvtárssal, 4»/ Tárnoki Jenő elvtárat Kedves Elvtársak! Ismeretes az elvtársak előtt, hogy Pártunk Központi Vezetbősége és maga Rákosi elvtárs is több esetben foglalkozott az építőipar kérdéseivel. Az építőipar nemrég még erősen le volt maradva az egyéb iparágak mögött. Azonban a Párt Központi Vezetőségének határozata és a Minisztertanács határozata, valamint tavaly ősszel a N a gybudapesti. Pártválasztmány biálata megindította az építőiparban is a szocialista fejlődés folyamatát. Már Sztálini felajánlásoknál, de az. április 4,-e és a május 1-i versenyfelajámlásoknál még inkább látható vdfc, hogy a Pártunktól kapott segítség ós iránymutatás komoly eredményeket hozott. Bár meg kell mondani, hogy ezek a versenyek és felajánlások jórészt kampanyjellégiek voltak» Ennek megjavítására Pártunk komoly segítséget adott a más ipari területről az építőiparba küldött pártaktivakkal. Ezek az elvtársak komoly segítséget jelentenek különösen a népnevelőmunka terén. Nálunk a BEKNV az Újpesti munkán a multhéten tartott Népszava szerda eredménye is azt bizonyltja, hogyha jó a műszaki vezetés és a munka megszervezése ós ezt kiegészíti a jó népnevelő felvilágosító munka, akkor ott komoly eredmények születnek. Ezen az építkezésen a dolgozók 8o£-a van egyéni és brigád versenyben. A hosszaié járatú versenyszerződóst 228 fő kötötte meg. Az itt ORSZÁGOS LEVÉLTÁR