MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. június 24–25.
1950. június 24–25.
- 2 ±x£]SYj&rBXÍxtKxyjBU^ 1950-es magasépítési beruházási terv teljesítésénél ezeket a hibákat ki kel. küszöbölni. Elsősorban be kell hoznunk az elmaradást,amit a tí'rV teljesítésének I. negyedévi vizsgálatánál tapasztaltunk. Szükséges és fontos, hogy a Fővárosi Tervhivatal és a Főváros M g^s'é^^étei "Os ztálya munkáját ugy szervezze meg,hogy az 1950-es tervei; ne cslíR' teljesiteni,hanem aztjelentős mértékben, a rendelkezésünkre álló eszközök felhasználásával, tul is teljesitsük.Éhez feltétlenül shükséges az is,hogy a kerületi pártbizottságot: és a kerületi elöljáróságok az eddiginél lényegesen többet foglalkozzanak a teiületügön lévő beruházásokkal. A kispesti, Kőbányai, Angyalföldi,Csepeli uj lakótelepek építkezéseit a kerületi pártbizottságoknak, & -kerületi előljárósgoknak támogatniuk és ellenőrizniök kell. ^zeket és az ehez hasonló építkezéseket a pártbizottságainknak ugy kell felfogniok,mint az ő kerületük városfejlesztésének szerves részét és ezzel a kérdéssel szemben mutatkozó teljes,vagy részleges közömbösséget fel kell számolni. A Főváros megnagyobbodásával megnőttek azok a követelmények is,melyeket a közüzemekkel szemben felállítottunk. Kétségtelen,hogy ezen a téren a közüzemeink szép eredményeket értek el. A Gázmüvek termelését 1938-as 101.7 millió köbméterről 194-9 végére 140.2 millió köbméterre emeltük. Emellett a Gázmüveknek nemcsak hogy deficitjét szüntettük meg,hanem az üzem zárószámadásában 5.3 fitac %-ék nyereség mutatkozott. Ezalatt a két év alatt kiterjesztettük a Főváros vizvezeték hálózatát. Vizet kapott Budaőrs, Budakeszi, Pesthidegkut, Békásmegyer, Rákospalota, Pestújhely, Cinkota, Lőrinc, Soroksár. Uj telepeket létesitettünk,mely lehetővé teszi vizvezeték hálózat további kifejlesztését. Ugy a Gáz,mint a Vizmüveknél egységesítettük a szolgáltatási árakat és ezzel a peremkerületekben addig magas árakat leszállítottuk. A megnő vekébe tt Főváros, a megnövekedett munkások száma az iparban komoly feladatok elé állitotta a városi közlekedést. 1938— ban 346,100.000 utassal szemben 661,300.000 utast,tehát közel a dupláját kellett szállítani. Ezt a feladatát közlekedési Vállalataink nagyjában megoldották,3aáTKSXHKXKxk3ámcHx A csúcsidei forgalom csökkentésére a Párt javaslatára egyes területeken beve z ttük a lépcsőzetes munkaidő kezdést. Ezen a téren azonban a problémák nincsenek megoldva,különösen Újpest, Kőbánya, Óbuda közlekedése még igen sok kívánnivalót hagy hátra. Sztálin elvtárs születésnapjára megindult a Főváros uj troll^busz járata,mely naponta már közel 40.000 utast szállít s lényegében megoldotta az évtizedeken át megoldhatatlannak látszó zuglói közlekedést. Az 5. éves terv során jelentős összegeket ruházunk be a F város közlekedésének további javitására. Megépitjük aZ* K±SŐ földalatti vasút első vonalát. Folynak a csepeli gyorsvasút építkezésének munkálatai. Ujabb trollybusz vonalakat állítunk fel. -^zek a beruházások tovább fogják javitani a város közlekedését,jelentősen leröviditik a dolgozóknak az utazással eltöltött idejüket. Meg kell azonban emliteni,hogy a beruházások teljesitése körül közlekedési vállatainknál is súlyos hiányosságokat tapaztálhatók. Közlekedési vállalataink 1950.es tervév I. negyedéves szakaszát mindössze 14 %-ra teljesitették. Ennek oka elsősorban az,hogy a vállalatok egyéb munkáik mellett a tervmunkálatokat teljesen elhanyagolták,nem biztosították a munkálatokhoz szükséges anyagokat, a beruházások felett nem folytak az ellenőrzések. .