MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. június 24–25.

1950. június 24–25.

nak párttagjaink-között olyanok, akik maguk is bedőlnék a Reakció propagandájának. Vannak pld. akik párt jelvénnyel a mellü^önNgorban-, állnak és nyugodtan hallgatják, tűrik a nyilt reakció s,/né»al^nes, párt ellene s uszítást. Vannak párttagok, akik nemcsak iefeim aVorma és bércsalókat, az 021 csalókat, a m'onkafegyelem durva/m^^^őr*,. . hanemIEHI egv esetben maguk is közöttük találhatók. G-y»^erUul, hogy a párttagok hallgatják," tűrik az üzemekben a joaU«a^ali szociál­demokraták és egyéb reakdiósok kártevő munkáját és nem lépnek fel ellenük. Vannak, akikről már beszéltem: hogy a klerikális reakció elleni, harcban egyes funkcionáriusok nemcsak hogy nem mutatnak példát hanem maguk is templomba gyónni és körmenetre ká járnak, gyermekeik . és feleségeik a papok kezében vannak. löbbszörelőfordult, hog^y párt tagok.összebartákoznak, jó viszont tartanak fenn, vagy hónap es év­számra egvütt dolgoznak üzemben, hivatalban ellenséges,kártevő mun­kát- végeznek, de nem ismerik fel bennük az ellenséget. Vagy hallják az ellenség suttogó propagandáját és nem forrasztják torkukra a szót. Vannak párttagok, akik zsebükben hordják a párttagsági könyvet, de a pártért nem hajlandók áldozatokat hozni, akikben nincs odaadás, ál­dozatkészség, a szocializmus építésének ügye iránt. . ízek a tények azt bizonyítják, hogy egyes párttagjainknak megenged­hetetlenül rossz a Párthoz való viszonya, hogy párttagjaink egyrésze még nem tanult a Itajk, SzŐnyi kémbanda, a jobboldali szociáldemokra­ták és egyéb árulók, a klerikálisreakciósok alattomos munkájából, hogy pártszervezeteinkben belül még mindig komoly baj van a politikai éberséggel,. a part szerű munkával,: a párt fegyelemmel. Eltűrni az el­lenség karós munkaját,. hagyni jte-zitani a Part, a Szovjetunió ellen, azt jelenti, hogy a párttag politikai beállítottságai- osztály öntuda­ta, párthüségei felelősségérzete és kötelességtudata rendkívül ala- .. csony fokon áll. Az olyan párttagok, akarva-nemakarva az ellenség munkáját segíti elo. És hibát követnek el azok a pártfunkcionáriusok akik elnézik és tűrik, hogy párttagok elkövessék ezeket a durva hi­bákat, akik nem lépnek fel az- ellen, nem tudatosítják a párttagokban milyen komoly hibákat követnek el. Elvtársak! A felszabadulás óta most már idestova hat év telt el, és ez alatt, nagy"fejlődós«n ment át Pártunk.. Pártunk uralkodó Párt, a proletárdiktatúra vezető pártja, motorja. x< agyok a feladat ok Pártunk elptt és ez azt jelenti, hogy növelnünk kell a követelményeket a párt> tagjaink felé is. A párttagsági könyv nemcsak jogokkal jár, hanem kö­telességekkel is, s nekünk arra kell nevelnünk tagságunkat,_javitsák viszonyukat a Párthoz és teljesítsék kötelességüket. Erősítenünk kell a kommunista.morált tagjainkban. Párttagjainkat éberségre, kötelesség­tudatra, ' párt szerű, harcos' kiállásra, a Párt, .Rákosi elvtárs, az osztály szeretetére, a felszabadítónk a Szocialista Szovjetunió és nagy vezére, a magyar nép nagy barátja és támogatója, Sztálin" elvtárs iránti szeretetre, magas eszmeiségre, elvhüsésrre kell nevelnünk. Arra, lio^j ne tűrje el senkitől és sehol a Párt és az osztály ügyé­nek megsértését és védje a legnehezebb helyzetben is Pártunkat, mun­ka s o szt ál yunkat . Elvtársak! Rákosi elvtárs 1948. tavaszán "következő láncszem 1 ' c. cilckében Pártunk elé egyik legfontosabb feladatként állította káde­reink, tagságunk, ideológiai, politikai nevelésének kérdését. Rákosi elvtárs útmutatása és a.tavalv október 2o-i az elméleti munka fej­lesztéséről szóló P.-B. határozat óta javulás van a budapesti Párt­szervezeteken belül az ideológiai nevelőmunka: terén. Az utóbbi két évben kádereink és tagjaink közül egyre többen megértik az elméleti munka, a marxista-leninista képzettség fontosságát, s ezért ugrásszerűen megnőtt a tanulási kedv, az érdeklődés a marxista­leninista elmélet elsajátítása iránt. Budapesten az elmúlt évi szer­vezett oktatásban 117.363 elvtárs vett részt, ebből alapfokú szemi­náriumon 46.035, haladón 31.192, s a hallgatók túlnyomó nagv több­sége üzemi munkás volt. ...... OSSZÁGOSÍS^'ÉLTÁIl-' -

Next

/
Thumbnails
Contents