Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1949
1. 1949. február 23. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 36 - 37
6 4. A területhasználó köteles a használatbaadott területen létesítendő épületeket és a sporttelep minden berendezését tűzkár ellen biztosítani, a biztosítási díjakat pontosan fizetni és ezeknek megtörténtét a polgármesteri XI. ügyosztálynál az esedékességüket követő 8 napon belül igazolni. 5. A területhasználó a használatbaadott területek, illetve az azon levő sporttelepet kizárólag sportcélokra használhatja, azt sem albérletbe, sem használatba másnak nem adhatja, a használati jogviszonyt másra át nem ruházhatja és a területet, valamint az azon létesített épületeket és berendezéseket meg nem terhelheti. 6. A területhasználat ingyenes, köteles azonban a területhasználó a székesfőváros tulajdonjogának elismerése címén évi 50 forint tulajdonjog elismerési díjat minden év január 15. napjáig fjzetni. 7. Területhasználó a terület lényeges átadásának napjától kezdve viseli a használatbaadott terület, valamint a rajta emelendő felépítmények és berendezések után kivetett mindazokat a közterheket, amelyek egyébként az ingatlan tulajdonosát terhelnék, vagyis az adókat, beleértve a földadót és ennek járulékait, illetékeket, illetékegyenértékeket, burkolási és csatornázási járulékokat, vízdíjat, csatornahasználati díjat stb., továbbá az ingatlan után a jelenleg fennálló, vagy a jövőben hozandó törvények és rendeletek alapján fizetendő mindennemű közszolgáltatást és egyéb kiadást úgy, hogy a területhasználat tartama alatt a székesfővárost az ingatlannal kapcsolatban semmiféle kiadás ne terhelje. 8. Területhasználó köteles a hatóságoknak fennálló és a jövőben kiadandó rendelkezéseit a saját költségén foganatosítani, ezek miatt semmiféle kártalanításra, díjmérséklésre, vagy díjelengedésre igényt nem tarthat. 9. A használatbaadott területen, valamint az azon felépítésre kerülő épületekkel, berendezésekkel kapcsolatban előfordulható minden olyan esetleges balesetért, amelyért az ingatlantulajdonos felelős, a felelősség a használatbavevöt terheli. 10. A területhasználó köteles a sportpályát annak összes berendezéseivel együtt heti egy hétköznapon déli 12 órától besötétedésig a székesfőváros iskolái számára, a székesfőváros által megállapított napon testnevelés céljára díjmentesen átengedni. 1 1. A használati jognak telekkönyvezését, vagy bekebelezését a székesfőváros nem engedi meg. 12. Ha a területhasználó a sporttelepet a megállapított határidő alatt újjá nem építené és azt rendeltetésének át nem adná, ha a területen létesítendő épületekkel és egyéb berendezésekkei, akár részben, akár egészben a megállapított használattól eltérően rendelkeznék, ha a területet nem használná, ha a használati jogot átruházná, vagy megterhelné, vagy az ingatlan felett az őt megillető rendelkezési jogát csak részben is elvesztené, a területhasználat megszűnik és az minden tartozékával és egyéb berendezésével együtt — minden külön intézkedés nélkül — a székesfőváros tulajdonjogi birtokába azonnal visszaszáll anélkül, hogy a területhasználó, vagy jogutódai, vagy bárki más a székesfővárostól bármely címen megtérítést, vagy kártérítést igényelhetne. 13. A használatbaadó székesfőváros a jogviszonyt a használat időtartama alatt felmondással nem szüntetheti meg, kivéve a szerződésszegés esetét, amennyiben a területhasználó a mulasztást a székesfőváros felszólítására a kitűzött határidőig nem pótolná, vagy olyan körülmények és feltételek bekövetkeztét, mely körülmények beállta, illetve feltételek fennforgása esetén a székesfővárost másokkal szemben kisajátítás joga illeti meg. Ha a székesfőváros a használatbaadott területet kisajátítási jogának alkalmazásával venné vissza, akkor a területhasználónak az igazolt és feltétlenül szükséges a székesfőváros által a 3. pontban foglaltak alapján elismert beruházások költségének annyi Vu-ed részét téríti meg, ahány év a használat lejártáig még hátra van. H. A területhasználó köteles a használat tárgyát képező terület mentén esetleg létesítendő^yalogjárót tisztán tartani és az úttest tisztántartására vonatkozó hatósági rendelkezéseket saját költségén végrehajtani. 15. A területhasználó tudomásul veszi, hogy a székesfőváros 317.118/1948— III. sz. engedélye alapján a használat tárgyát képező terület belső részén Kővári Mihályné végleges lejtszínbe helyezéssel kapcsolatos homokkitermelési munkálatokat végez. A területhasználó e lejtszínbe helyezési munkálatokat a sporttelep újjáépítésével kapcsolatos munkálataival összhangba hozza. A közgyűlés ezt a határozatát az 1930. évi XVIII. te. 93. §-a alapján kormányhatósági jóváhagyás végett a magyar belügyminiszter úrhoz felterjeszti. !36. Tárgyalja a közgyűlés a polgármester 329.157/1948— III. számú előterjesztését a XIII. kerület, Váci-út és Róbert Károly-körút sarkán fekvő 27.817/1. hrszámú fővárosi teleknek a Magyar Dolgozók Pártja részére pártház építése céljára való használatbaadása ügyében. A főváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése a polgármesternek a városrendezési és magánépítési, valamint a pénzügyi szakbizottság meghallgatásával előterjesztett javaslatára elhatározza, hogy a főváros a XIIIkerület, Váci-út, Róbert Károly-körút és Árbócz-utca által határolt, a megállapítandó szabályozási tervnek megfelelően rendezendő 27.817/1. hrszámú, jelenleg 1733 30 négyszögöl nagyságú telket az 1949. évi február fió 5-én kelt 329.157/1948— III. sz. határozatban foglalt feltételek mellett a Magyar Dolgozók Pártja XIII. kerületi Szervezete részére pártház létesítése céljára ingyenes használatra átengedi. A közgyűlés ezt a határozatát kormányhatósági jóváhagyás végett az 1930. evi XVIII. te. 93. §-a alapján a magyar belügyminiszter úrhoz felterjeszti. !37. Tárgyalja a közgyűlés a polgármester 60.845/1949— VI. számú előterjesztését a székesfőváros 1946/47. évi gazdálkodása során jelentkezett többletszükségletek és új szükségletek fedezése céljára póthítelek engedélyezése ügyében. A közgyűlés a polgármester 60.845/1949— VI. sz. előterjesztésére az 1946/47. évben a következő jegyzék szerint a költségvetési előirányzaton túlmenően teljesített kiadásokat, 104 tételben, 32,620.308 forint összegben, a jegyzékben feltüntetett fedezetek terhére póthitelként engedélyezi. Ezt a határozatát a közgyűlés kormányhatósági jóváhagyás végett a belügyminiszter úrhoz terjeszti fel