Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1947

6.1 1947. május 21. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 218 - 219 - 220 - 221 - 222 - 223 - 224

110 1947 május 21-iki közgyűlés. 217—224. szám. Hiszem, hogy a hároméves terv döntő változást fog a közellátás minden terén hozni és lényegesen felemeli a dolgozók életszínvonalát. Szükséges azonban, hogy addig is, amíg ez bekövetkezik, minden lehetőt elkövethessünk, hogy az árak indokolatlan emelkedése megszűnjék, az ellátás zavartalan legyen, mert igen tisztelt közgyűlés nem tűrhetjük, hogy a szorgalmas munkából élő emberek, akik olyan önfeláldozással, annyi lemondással veszik ki részüket az újjáépítésben, kizsákmányolt áldozatai legyenek az árfelhajtó, önző spekulációnak, amiből csak egyeseknek származik meg nem érdemelt haszon és nyereség, míg az egész ország csak kárát vallja. Ezért kérem a kormányzat eddig tapasztalt megértő segítségét és az igen tisztelt törvényhatóság minden pártjának, minden tagjának támogatását, hogy egyesült erővel letörhessük az árakat, féket vethessünk a spekuláció nyakába, hogy a nyugodt termelő munkát demokráciánk további emelkedése érdekében minden dolgozó ember tovább folytathassa. Elnök kérdésére a közgyűlés elfogadja a polgármester javaslatát. !218. Dr Kende Zsigmond bizottsági tag napirendelőtti felszólalása a budapesti tejellátás ügyében. !219. Elnök bejelenti, hogy a tárgysorozat 4. pontját a Budapest székesfőváros városfejlesztési programja, az 5. pontját, Köböl József bizottsági tagnak a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége részére székesfővárosi ingatlan átengedése ügyében benyújtott önálló indítványa, továbbá a 7. pontját, a IX. ker., Illatos-úton levő fővárosi telep egyrészének a Hungária Vegyi és Kohóművek Rt. részére való bérbeadása, a tárgysorozat 27. pontját, a Elektromos Művek Latorca-utcai sporttelepének újjáépítése, végül a 27/a pontját, a Váci-út 111. számú ingatlannak a Vízművek részére való megvásárlása ügyében tett polgár­mesteri előterjesztéseket a napirendről leveszi. !220. Tárgyalja a közgyűlés a polgármester 7184/1947— I. számú előterjesztését néhai Képíró István volt székesfővárosi altiszt Lajos nevű fia részére életjáradék engedélyezése iránt. A törvényhatósági bizottság a polgármester előterjesztésére néhai Képíró István volt székesfővárosi altiszt 1906 június 7-én született Lajos nevű fia részére a kormányhatósági jóváhagyást követő hó 1. napjától kezdődően a nyugdíjszabályrendeletben előírt feltételek fennállásáig az édesanyja részére az 1629/1944— I. sz. véghatározattal megállapított özvegyi nyugdíj 20%-át, de legalább a családi pótlék összegét életjáradék címén engedélyezi. A felmerülő költségeket a közgyűlés a költségvetés I. fejezet, II. címe alatt felvett hitelösszeg terhére engedélyezi., A közgyűlés a határozatot felsőbb jóváhagyás végett a magyar belügyminiszter úrhoz felterjeszti. !221. Tárgyalja a közgyűlés a polgármester 5547/1947— I. számú előterjesztését drSzoboszlay Ferenc tanácsnok szövetkezeti igazgatósági tagságának engedélyezése ügyében. JJ. JllJl«Mí!ak , 4--Ttl -\ A tőrvényhatósági' bizottság engedélyt ad arra, hogy dr Szoboszlay Ferenc tanácsnok a Pedagógus Takarék és Hitelszövetkezet, mint az OKH tagja igazgatósági elnöki tisztségét elfogadja. A határozatot a törvényhatósági bizottság jóváhagyás végett a belügyminiszter úrhoz felterjeszti. !222. Tárgyalja a közgyűlés a polgármester 7531/1947— I. számú előterjesztését dr Ladányi Ármin bizottsági tagnak az új fővárosi törvény ügyében benyújtott önálló indítványa tárgyában. A közgyűlés tudomásul veszi a polgármester bejelentését, amely szerint az új fővárosi törvény előkészítésére kiküldött különbizottság javaslata elkészült és a közeljövőben a törvényhatósági bizottság elé fog kerülni. !223. Tárgyalja a közgyűlés a polgármester 314.900/1947— III. számú előterjesztését Földes Mihály bizottsági tagnak a tetők helyreállítása ügyében benyújtott önálló indítványa tárgyában. A székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése a polgármesternek a városrendezési és magánépítési, valamint a pénzügyi szakbizottság meghallgatásával Földes Mih'ály bizottsági tag úrnak a tetők helyreállítása és az életveszélyes romok elbontása és eltakarítása ügyében benyújtott önálló indít­ványára adott jelentését, valamint a legveszedelmesebb romépületek lebontása, megerősítése és meg­támasztása tárgyában előterjesztett pótindítványára adott polgármesteri választ tudomásul veszi. !224. Tárgyalja a közgyűlés a polgármester 312.168/1947— III. számú előterjesztését a Magyar Lovaregylettel kötött haszonbérleti szerződés módosítása ügyében. A székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése a polgármesternek a városrendezési és magánépítési, valamint a pénzügyi szakbizottság által is pártolt előterjesztésére elhatározza, hogy a Magyar Lovaregylettel új lóversenypálya bérletére nézve megkötött haszonbérleti szerződést, valamint a székesfőváros tanácsának a szerződést a törvényhatósági bizottság közgyűlésének hatáskörében 1516/1924. szám alatt módosító határozatát az alábbiak szerint megváltoztatja, illetve kiegészíti: 1. A szerződés 7. pontjában megállapított haszonbérleti idő az 1911. évi december hó 15. napjától 64 évig, vagyis az 1975. évi december hó 15. napjáig tart. 2. A Magyar Lovaregylet köteles a háború alatt megsérült versenypályát, az összes felépítményeket és berendezéseket legkésőbb az 1956. évi december hó 15. napjáig legalább 2,000.000 forint költséggel helyreállítani, úgy, hogy azok állapota az 1944. évi július hó 1-i állapotnak megfelelő legyen. Az 1947. évtől az 1956. évig beruházandó 2,000.000 forintnak évente egytized része, tehát az említett időben évente legalább 200.000 forint ruházandó be. Az 1944. evi július hó 1-i állapot meghatározására az 1943. évben felvett leltár szolgál, kiegészítve azzal a III. helyi totalizatőr épülettel, amely e leltár felvétele után létesült. 3. Köteles a Magyar Lovaregylet a lóversenytér folyamatos újjáépítésére vonatkozó elszámolásait minden év december hó 15. napjáig bemutatni. A teljes elszámolást az 1956. évi december hó 15. napjáig kell rendelkezésre bocsátania.

Next

/
Thumbnails
Contents