Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1947
2. 1947. február 12. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 46 - 47 - 48 - 49 - 50
1947 február 12-iki rendkívüli díszközgyűlés. 46—50. szám. 23 Széli Jenő Tausz János Verebély László dr Szilas Oszkár dr Tolnay Gábor dr Vészi Gyula Szilágyi Sándor Tömör Ede dr Vigh Lajos Szintén György dr Trócsányi Zoltán dr Vinczer Pál Szolnoki István dr Türk Ödön Virág Sándorné Szőke Károly Varga Lajos dr Vörös Gyula Takács Imre Vas Zoltán Zeöke Antal dr Tamás Károly dr Vámos Sándorné Zeöke Pál dr törvényhatósági bizottsági tagok. !46. Szakasits Árpád elnök a rendkívüli díszközgyűlést 15 óra 10 perckor megnyitja és a megjelenteket szívélyesen üdvözli. Elnök üdvözli a kormány részéről megjelent Rónai Sándor, Bartha Albert, Erős János, Bárányos Károly, Keresztury Dezső és Bognár József minisztereket, továbbá Reisinger Ferenc államtitkárt. !47. Elnök javaslatára a jegyzőkönyv hitelesítésére dr Csobányi Zoltán és Földes Mihály bizottsági tagokat küldi ki a közgyűlés. !48. Távolmaradásukat kimentették: Halmos József, Hónig Ferenc, dr Révész Mihály, Sántha Vilmos, Dúsa Ilona, Gobbi Hilda. (Az énekkar elénekli a Himnuszt.) • !49. Elnök szívélyesen üdvözli a bécsi községtanácsnak Budapesten időző és a közgyűlésen vendégként megjelent tagjait. !50. Elnök ünnepi beszédében megemlékezik Budapest felszabadulásának második évfordulójáról: Tisztelt Közgyűlés! Másodszor sereglenek össze, a székesfőváros közönségétől nyert megbízatás alapján, a törvényhatósági bizottság tagjai, hogy megünnepeljék városunknak a fasiszta elnyomatás alóli teljes felszabadulásának évfordulóját. Budapest dolgozó népe 1945 február 12-én elhatározta, hogy amíg ez a város állni fog, ez a nap mindig ünnepet jelent, hiszen a szolgaság örök gyalázatát űzték ki a történelem forgatagában oly sok vihart látott városfalak közül a dicsőséges Vörös Hadsereg csapatai. Igen, valljuk be, saját erőnkből képtelenek voltunk a fasiszta jármot lerázni. Annak a népnek hős fiai ajándékoztak meg az élettel, akik a szabadság eszméjének védelméért és a népek milliói által hőn óhajtott demokratikus és szociális államberendezkedés megvalósításárért nyúltak fegyverhez, elhatározva, hogy addig küzdenek, amíg a szabadság napja a leigázott Európában újra felvirrad. Soha el nem múló hálánk illeti ezért a hatalmas Szovjet-Uniót, annak hős népét, bölcs 1 vezetőit, elsősorban a nagy Sztálin generalisszimuszt és az ő kiváló munkatársait, különösen Vorosilov marsallt, a magyar nép őszinte barátját, akit éppen a napokban köszöntöttem a törvényhatósági bizottság nevében 66. születésnapja alkalmából. De hálával tekintünk a nyugati hatalmak: Anglia és az Egyesült Államok felé is, akik döntő módon hozzájárultak a német nácizmus megsemmisítéséhez és ezáltal hatékonyan elősegítették, hogy a sötétség korszaka után ismét világosság sugározhassa be a magyar eget. Amikor ma egy esztendeje először gyűltünk össze ebben a feldíszített teremben, a szabadulás ünnepén, megállapítottuk azt, hogy a mélységből, amelybe zuhantunk, feltápászkodtunk. Örömmel észleltük akkor, hogy Budapest népe tanúbizonyságot tett vitalitásáról, mert megindult az élet, á gyárakban a termelő munka, újra volt gáz és villany és a nemrégiben még emberi és állati tetemekkel, üszkös romokkal borított utcákon ismét csilingeltek a villamosok. Azóta ismét eltelt egy esztendő és ez alatt — dacára a világtörténelem egyik legnagyobb gazdasági válságának, szédületes inflációjának — nemcsak hogy nem torpant meg az újjáépítés, hanem az elért eredményekkel, különösen a stabilizáció csodájával az egész világ elismerését, sőt bámulatát vívtuk ki. Ez az elismerés további munkára ösztönöz. És ösztönöz arra is, hogy különös gonddal őrködjünk demokráciánk és az elnyert szabadságunk felett, mert demokráciánk mértéke, tartalma és őszintesége dönti el, hogy a szabadságszerető népek közvéleménye, elsősorban a szomszédos államok, hogyan ítélkeznek rólunk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Szovjet-Únió nemcsak szabadságunkat adta vissza, hanem megnyitotta a demokratikus fejlődés felteteleit. Helyrehozhatatlan nemzeti szerencsétlenség volna, ha szabadságunkkal nem élnénk értelmesen és az adott lehetőségeket nem használnánk ki legteljesebben. Itt, a Duna medencéjében, Európának ebben a viharos zónájában, az a mi dolgunk, hogy a békének az alapjait lerakjuk és demokratikus államberendezkedésünkkel a béke fenntartásának szilárd tényezőjévé váljunk, mert nem vitás, hogy csak egy nyugodt békekorszakban teljesíthetjük népünkkel szemben nagy feladatainkat. Most, a párizsi békeokmány aláírásával, történelmünk új korszaka kezdődik. Ennek jelentőségét a közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén már méltattam. Csak annyit kívánok még hozzáfűzni, hogy a béke helyreállítása után legfontosabb feladatunk még szorosabbra fűzni kapcsolatainkat a Szovjetunióval, a szomszédos országokkal és a világ valamennyi szabadságszerető népével. Ha ezen az úton haladunk — és csak ezen az úton haladhatunk—, Budapest a boldog Magyarország virágzó fővárosa lesz. Legyőzzük a nehézségeket. Új Budapest épül a romok helyén, mely a Dunamedence népei békéjének megvívhatatlan bástyája lesz. Ennek az új városnak alapkövén fényesen és tisztán csillog 1945 február 12-ének örök dátuma.
