Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1947
9.1 1947. július 30. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 428
194 1947 július 30-iki közgyűlés. 427—428. szám. A székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1947. évi március hó 19-én tartott ülésén Kálmán József bizottsági tag azt az indítványt terjesztette elő, létesítsen a székesfőváros és a székesfőváros üzemei alapítványt, hogy a székesfőváros közoktatási alkalmazottak külföldi tanulmányutakat tehessenek. Figyelemmel arra, hogy a székesfőváros közoktatásának fejlődése érdekében is elengedhetetlenül szükséges a székesfőváros közoktatási alkalmazottainak külföldi tudományos intézetekben való továbbképzése, a közgyűlés az alábbi alapítólevelet fogadja el : Alapítólevél. Budapest Székesfőváros Közönsége tudtul adja mindenkinek, akit illet vagy a jövőben illetni fog, hogy a székesfővárosi közoktatási alkalmazottak külföldi tudományos intézetekben való továbbképzésére és a tanulmányaik kiegészítésére vagy külföldi tanulmányutak lehetővé tételére, az alábbi pontokban foglalt kikötések mellett, alapítványt létesít. 1. Az alapítvány elnevezése: »KüIföldi tanulmányi ösztöndíjak a székesfővárosi közoktatási alkalmazottak számára«. 2. Az alapítvány célja : a székesfővárosi közoktatási alkalmazottak külföldi tudományos intézetekben való továbbképzése, tanulmányaik kiegészítésének biztosítása. 3. Az alapítványban részesített közoktatási alkalmazott 4000 forint készpénzt kap. Ez az összeg — a külföldi tanulmányút természete és időtartama szerint — megosztva vagy emelve is adományozható. 4., Ha az alapítvány bármely okból valamely évben nem adható ki, úgy azt a következő évben kell kiosztani. 5. Az alapítványban lehetőleg azok a közoktatási alkalmazottak részesítendők, akik legalább öt éve a székesfőváros közoktatási szolgálatában állanak. Az alapítvány odaítélésénél előnyben kell részesíteni azokat a közoktatási alkalmazottakat, akik tudományos vagy pedagógiai munkásságukkal elismerésre méltó eredményeket értek el és annak az országnak nyelvét beszélik, ahova a kiküldetést kapják. 6. Az alapítvány elnyerésére minden évben nyilvános pályázatot kell hirdetni. Indokolt esetben az alapítvány pályázat hirdetése nélkül is adományozható. Az alapítvány adományozása olyképen történik, hogy a közoktatási ügyosztály mellé rendelt állandó szakbizottság, a Pedagógusok Szabad Szakszervezetének, a Neveléstudományi Intézetnek, valamint a tanulmányi felügyelői karnak előzetes véleménye alapján az adományozásra vonatkozólag javaslatot tesz a polgármesternek. A polgármester az alapítvány odaítélése ügyében véglegesen határoz. 7. Az alapítványt ugyanazon közoktatási alkalmazott 10 év alatt csak egyízben nyerheti el. 8. Az a közoktatási alkalmazott, aki az alapítvány elnyerése érdekében közbenjárást vesz igénybe, a pályázatban nem vehet részt és részére alapítvány nem adományozható. 9. Az alapítványi tőkét Budapest Székesfőváros Közönsége nem teszi le, hanem az alapítvány kiadásához szükséges összegeket az üzemek költségvetésében minden esztendőben előirányozza. Ennek megfelelően a Székesfővárosi Elektromos-, Gáz-, Víz- és..Csatornázási Művek, továbbá a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. és a Községi Élelmiszerárusító Üzem .egyenkint 3—3 alapítványi összeg fejében üzemenkint 12.000 forintot, összesen 72.000 forintot; a Községi Kenyérgyár, a Községi Temetkezési Intézet, Budapest Székesfőváros Gyógyfürdői és Gyógyforrásai egyenkint 2—2 alapítványi összeg fejében üzemenkint 8000 forintot, összesen 24.000 forintot; a Községi Lóhúsüzem, a Hirdetővállalat, Budapest Székesfőváros Művészeti és Irodalmi Intézet, a Városi Színház, Budapest Székesfőváros Községi Takarékpénztár Rt. és a Budapesti Kisipari Hitelintézet Rt. egyenkint 1—1 alapítványi összeg fejében üzemenkint 4000 forintot, összesen 24.000 forintot irányoz elő erre a célra évente költségvetésében. Az alapítványra ilymodon rendelkezésre bocsátandó összesen 120.000 forint összeget az üzemek minden év március hó 15-ig a költségvetés VII. fejezet (Közoktatás) XXIV. cím (Vegyesek) 2. rovat (Dologi kiadások) 4. alrovata (Alapítványok, ösztöndíjak) alatt általános megtérítésként a székesfővárosi központi pénztárba befizetik. Az 1947. évben az üzemek ezeket az összegeket a 239.084/1947— XII. sz. határozat alapján 1947'. évi június hó 15-ig fizetik be a központi pénztárba. 10. Az alapítványkezelő szerve Budapest Székesfőváros Közönsége nevében annak polgármestere. 11. Budapest Székesfőváros Közönsége nevében annak polgármestere kijelenti, hogy az alapítványt rendeltetésszerűen használja fel és az évenként folyósított összeg felhasználására vonatkozó évi jelentését minden évben december hó 31. napjáig a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjeszti. 12. Az alapítványt peres és perenkívüli ügyeiben Budapest Székesfőváros Közönsége nevében annak polgármestere képviseli. 13. Az alapítvány kezelése és felhasználása tárgyában tett intézkedések és hozott határozatok ellen azon az alapon, hogy azok törvénybe, törvényes jogszabályba vagy az alapítólevél rendelkezéseibe ütköznek, a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, mint főfelügyeletet gyakorló kormányhatósághoz panasznak van helye. Ezen alapítólevél tizennyolc eredeti példányban állíttatott ki, ezek közül két példány a kormányhatósághoz terjesztendő fel, a harmadik példány Budapest Székesfőváros levéltárában helyezendő el, a negyedik példány a Székesfővárosi Elektromos Művek igazgatóságának, az ötödik példány a Székesfővárosi Gázművek igazgatóságának, a hatodik példány a Székesfővárosi Vízművek igazgatóságának, a hetedik példány a Székesfővárosi Csatornázási Művek igazgatóságának, a nyolcadik példány a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. igazgatóságának, a kilencedik példány a Községi Élelmiszerárusító Üzem igazgatóságának, a tizedik példány a Községi Kenyérgyár igazgatóságának, a tízenegyedik példány a Községi Temetkezési Intézet igazgatóságának, a tizenkettedik példány a Budapest Székesfőváros Gyógyfürdői és Gyógyforrásai igazgatóságának, a tizenharmadik példány a Községi Lóhúsüzem igazgatóságának, a tizennegyedik példánya Községi Hirdetővállalat igazgatóságának, a tizenötödik példány a Budapest Székesfővárosi Művészeti és Irodalmi Iptézet igazgatóságának, a tizenhatodik példány a Városi Színház igazgatóságának, a tizenhetedik példány a Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár Rt. igazgatóságának, végül a tizennyolcadik példány a Budapesti Kisipari Hitelintézet Rt. igazgatóságának adandó ki megőrzés végett. !428. Tárgyalja a közgyűlés a polgármester90.471/1947— VII. számú előterjesztését több létszámfeletti közoktatási intézeti igazgatói állás szervezése tárgyában.