Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1946
11. 1946. október 30. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 562 - 563 - 564 - 565 - 566 - 567 - 568
1946 október 30-iki közgyűlés. 561—568. szám. 271 A járadék és az azt kiegészítő segély összege 260 járulék- és munkahét (öt év) után az első bekezdésben említett státusok legalsó fokozatára megállapított nyugdíj alapjául szolgáló összegek 20 (húsz) %-a, 5 és 10 év között évenkint további 4 (négy) %-a, a 11 szolgálati évtől a 40 szolgálati évig bezárólag évenkint további 2 (kettő) %-a, amely együttes összeg az első bekezdésben megszabott mértéket nem haladhatja meg. Az özvegyek és árvák (félárvák) kiegészítő segélyének mértékére nézve a közigazgatási és üzemi nyugdíjszabályzatokban erre vonatkozóan foglaltakat kell irányadóul tekinteni. A közgyűlés tudomásul veszi, hogy mivel a járadékkiegészitő segélyeknek a költségvetésben fedezete nincsen, ebben az ügyben a polgármester a legközelebbi csoportos póthitel engedélyezésére irányuló előterjesztés keretében tesz a közgyűlésnek javaslatot. Tudomásul veszi továbbá a közgyűlés, hogy a járadékkiegészítő segélyek címén a községi háztartásnál évente hozzávetőleg 500.000 forint, az üzemeknél pedig évente mintegy 120.000 forint kiadás fog felmerülni. A közgyűlés ezt a határozatát a kormányhatósághoz jóváhagyás végett felterjeszti. !562. Dr Bálás Gábor bizottsági tag a VAOSz ügyében előterjesztendő indítvány elmondására újból haladékot kér. 563. Vámos Sándorné bizottsági tag önálló indítványt terjeszt elő a lakbérek csökkentése tárgyában. Intézzen átiratot a közgyűlés a kormányhoz, amelyben kérje, hogy folyó év december 1-től további intézkedésig a lakások lakbére fejében a 8000/1946. M.E.sz. rendelet 4. §-a alapján megállapított lakbéreknek 20%-kal csökkentett összege legyen fizetendő. Ez a rendelkezés nem vonatkozna azokra a lakásokra, amelyeknek mai bére nem haladja meg a havi 30 forintot és a jelen rendelkezés alkalmazásával sem csökkenthető a lakbér havi 30 forint alá. Kérem indítványom sürgős napirendre tűzését. Elnök megállapítja, hogy a közgyűlés a sürgősséget kimondta. Pollák Ferencné tanácsnok terjeszti elő a határozati javaslatot a polgármester nevében, melyet a közgyűlés elfogad és határozattá emel. !564. Széli Jenő bizottsági tag önálló indítványt terjeszt elő a hatósági üvegakció tárgyában. Köztudomású, hogy Budapest lakosságának tekintélyes része papirossal beragasztott ablakok mögött kétségbeesetten látja, hogy immár a felszabadulás óta második tél is beköszöntött anélkül, hogy bármiféle mód kínálkoznék ablakainak beüvegezésére. Minthogy szabad forgalomban táblaüveg egyáltalában nem, vagy csak csekély mennyiségben, feketepiaci árakon kapható, tisztelettel indítványozom, hogy az ablaküveg ellátására hatósági ablaküveg akció szerveztessék. E célból javasolom, hogy a polgármester úr haladéktalanul járjon el az Ipari Anyag- és Árhivatalnál, (és a többi illetékes szerveknél) 200.000 m 2 táblaüvegnek a fővárosi VlII/b. ügyosztály részére való biztosítására. Az ügyosztály viszont haladéktalanul dolgozzon ki tervezetet az Így biztosított üvegmennyiség szétosztására, a legjobban rászorulók között. Tekintettel a nagy üveghiányra és a beszerzéssel járó nehézségekre, javasolom, hogy a polgármester úr járjon el az illetékes minisztériumoknál nagyobb mennyiségű táblaüveg importjának vámmentes engedélyezésére. Ugyanekkor javasolom, hogy a polgármester úr tegyen lépéseket az illetékes szerveknél a rendkívül magas tábla, üvegárak kalkulációjának felülvizsgálására és az ablaküveg-uzsora letörésére. Az előrehaladott téli idény és a kérdés elsőrendű közérdekű voltára tekintettel, kérem indítványom sürgős tárgyalását. Elnök megállapítja, hogy a közgyűlés a sürgősséget kimondta. Fazekas István tanácsnok terjeszti elő a határozati javaslatot a polgármester nevében. Az indítványt előkészítés végett a közgyűlés a polgármester elé utalja. !565. Gara Dezső bizottsági tag önálló indítványa a fővárosi burgonyaellátás biztosítása ügyében. Köztudomású, hogy Budapest dolgozó népe még a jelenlegi napi burgonyaszükségletét sem tudja beszerezni áruhiány miatt. A burgonya teljesen eltűnt a piacról. E nélkülözhetetlen népélelmezési cikk budapesti forgalmának biztosítása céljából indítványozom a következőket: 1. Járjon el a Polgármester úr a közellátásügyi miniszternél, hogy a kereskedők Budapest ellátása céljából kapjanak burgonyaszállitási engedélyt. 2. Járjon el a Polgármester úr haladéktalanul az illetékes minisztériumi szerveknél a burgonyaspekulációnak minden eszközzel való letörése érdekében, mert az ország fővárosának közellátása nemcsak közületi, hanem állami feladat is. 3. Utasítsa a közgyűlés a Községi Élelmiszer Üzem igazgatóságát, hogy a legrövidebb időn belül vásároljon be legalább 1000 (ezer) vágón burgonyát téli tárolás céljára. Minthogy a kérdés megoldása a beköszöntött hideg időjárás halasztást nem tűr és minthogy minden késedelmeskedés jóvátehetetlen károkat okozhat Budapest közellátásában, kérem indítványom sürgős tárgyalását. Elnök megállapítja, hogy a közgyűlés a sürgősséget kimondja és dr Gámenczy Béla tanácsnok a polgármester nevében terjeszti elő a határozati javaslatot, melyet a közgyűlés elfogad. !566. Pusztaszeri Erzsébet bizottsági tag önálló indítványát a Hermina-úti közúti forgalom megjavítása ügyében, az elnök az indítványttevő távolléte miatt törli. !567. Halmos József bizottsági tag önálló indítványt nyújt be i következőkben : Indítványozom, a közgyűlés szólítsa fel a Polgármester urat, hogy az mielőbb járjon el a kormánynál és kérje attól október 31-ének országos ünnepé avatását. Elnök, miután a bizottsági tag indítványának bejegyzésekor sürgősséget nem kért, azt az Ügyrend 25 §-ának (5) bek. alapján a polgármester elé utalja. !568. Ladányi Ármin dr bizottsági tag önálló indítványt nyújt be a szegénységi bizonyítványok értékhatárának megállapítása tárgyában. Indítványozom, mondja ki a közgyűlés, hogy szegénységi bizonyítvány megillet mindenkit, akinek heti fizetése 50 forintot, havi jövedelme 200 forintot meg nem halad. Különösen kiadandó a szegénységi bizonyítvány a munkaviszonyból folyó, valamint a házassági tartási perekhez.