Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1944
4. 1944. március 1. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 106 - 108 - 109 - 110 - 112 - 113
3 Ezen idő alatt a törvényhatósági bizottság tagjai beadtak összesen 85, azaz Nyolcvanöt szavazatot, melyből érvényes volt 83, azaz Nyolcvanhárom szavazat. A beadott érvényes szavazatokból Paulheim Ferenc 83, dr. Ripka Ferenc 81, dr. Ugrón Gábor 82, dr. Lázár Ferenc 1, dr. Rassay Károly 1, dr. Zsitvay Tibor 1 szavazatot nyert. Dr. Homonnay Tivadar főpolgármester-elnök a szavazás eredményéhez képest Paulheim Ferenc, dr. Ripka Ferenc, dr. Ugrón Gábor bizottsági tagokat a kijelölő választmány törvényesen megválasztott tagjainak jelenti ki. !106. Elnök bejelenti továbbá, hogy a kijelölő választmány tagjaivá K. Császár Ferenc, dr. Hajnóczy Béla és Petrovácz Gyula bizottsági tagokat nevezi ki. !107. Elnök felkéri a kijelölő választmány választott és kinevezett tagjait, valamint a polgármestert, szíveskedjenek az első emeleti hivatali helyiségbe lefáradni, hogy az alpolgármesteri állásra való jelölés tárgyában határozhassanak. !108. Elnök a közgyűlést a jelölés tartamára felfüggeszti, majd ismét megnyitja. !109. Dr. Orbay Dénes tanácsnok felolvassa a kijelölő választmány jegyzökönyvét, mely szerint jelen voltak : dr. Homonnay Tivadar főpolgármester elnöklete alatt Paulheim Ferenc, dr. Ripka Ferenc és dr. Ugrón Gábor választott tagok, — K. Császár Ferenc, dr. Hajnóczy Béla, valamint Petrovácz Gyula kinevezett tagok. A jegyzőkönyvet dr. Hajnóczy Béla bizottsági tag vezeti. A kijelölő választmány határozata értelmében elnök kijelenti, hogy I. helyen vitéz Becske Kálmán, II. helyen dr. Farkas Ákos és dr. Rosta János, III. helyen Dörre Endre pályázók jelöltettek. !110. Elnök a jelölés tudomásulvétele után felkéri a szavazatszedő küldöttségi elnököt, hogy a jogi vagy műszaki képesítésű harmadik alpolgármesteri állás betöltése ügyében a titkos szavazási eljárást most mindjárt megkezdeni, azt egy óra múlva berekeszteni és az eredményről jelentést tenni szíveskedjék. !111. Dr. Homonnay Tivadar főpolgármester-elnök a szavazás tartamára a közgyűlést felfüggeszti, majd ismét megnyitja. !112. Dr. Orbay Dénes tanácsnok felolvassa a szavazatszedő küldöttségnek egy jogi vagy műszaki képesítésű harmadik alpolgármesteri állás betöltése ügyében elrendelt — golyókkal történt — titkos szavazási eljárásáról szóló jelentését, mely szerint a szavazás 18 óra 48 perckor vette kezdetét és 19 óra 48 percig folyt. A szavazás tartama alatt a törvényhatósági bizottság tagjai beadtak összesen 144, azaz Egyszáznegyvennégy érvényes szavazatot, melyből vitéz Becske Kálmán 86, dr. Rosta János 50, Dörre Endre 4, dr. Farkas Ákos 4 szavazatot nyert. Dr. Homonnay Tivadar főpolgármester-elnök a szavazás eredményéhez képest a harmadik alpolgármesteri állásra vitéz BECSKE KÁLMÁN urat törvényesen megválasztottnak jelenti ki. A közgyűlés — figyelemmel az 1934 : XII. t.-c. 13. §-ának (8) bekezdésére, mely úgy intézkedik, hogy »a polgármestert és az alpolgármestereket állásukban a belügyminiszter előterjesztésére az államfő erősíti meg; amíg az államfő őket állásukban meg nem erősítette, az esküt le nem tehetik« — elhatározza, hogy a választás eredményéről a m. kir. belügyminiszter úrhoz feliratot intéz. A közgyűlés a választás eredményéről a m. kir. belügyminiszter urat felterjesztéssel, a főpolgármester urat, a polgármester urat, az alpolgármester urakat a polgármesteri I. ügyosztályt, a Városháza Légoltalmi Letétgyüjteményét (Bazilika alsó temploma) határozattal és a megválasztott urat jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. !113. Dr. Homonnay Tivadar főpolgármester-elnök a következő beszédet intézi a közgyűléshez: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Méltóztassanak megengedni, hogy a rendes szokástól eltérően, néhány megállapítást tegyek a most lezajlott alpolgármesterválasztással kap-